.

Malagába érkezik a milliomosok lakóhajója



Három napra Malagába érkezik kétszáz kiválasztott utasával a  THE WORLD luxushajó

Ezen a hajón csak milliomosok utaznak


Ez nem üdülőhajó, hanem inkább minden luxussal ellátott lakóhajó, amelyen több hónapig is tarthat egy út. A 2002-ben vízre bocsájtott hajó építési költsége 300 millió euro. A hétköznapi utasok számára megfizethetetlen árai ellenére azóta is telt házzal látogatja a világ legszebb tengereit, kikötőit. Az utakra évekre előre várólista van.
 
Az utazás feltételei: 10 millió eurónak kell lennie a bankszámlán, napi 1500-4000 euró a két vagy háromszobás lakosztály. Ahhoz hogy be lehessen jutni a kiválasztott 200 utas közé, rendelkezni kell a hajótulajdonosok exkluzív klubjának ajánlásával.
 
A 196 méter hosszú, tizenkét fedélzettel, 165 luxuslakással rendelkező hajónak tulajdonosai húsz különböző országból származnak.​ Ők jelölik ki az utak céljait. 2022-ben öt kontinens, 93 kikötő meglátogatását tervezik. További cél, hogy két -három évente körbejárja a világot. 
 

A hajó 2019-ben már járt Malagában

A lakosztályok nem a turista hajókon megszokott kisméretű kabinokból állnak, hanem tágas térrel, egy vagy két fürdőszobát sőt még külön konyhával is rendelkező lakrészek.
 
A két hálószobás lakosztály szalonja


A három hálószobás lakosztályok előszobával, konyhával, három fürdőszobával, valamint tágas nappalival és terasszal rendelkeznek.

A teraszon még aludni is lehet
 
A 200 utashoz 250 fős kiszolgáló személyzet tartozik. A hajó szeptember 27-én érkezik és három napot tölt Malaga kikötőjében

 

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china