.

Május első vasárnapja: anyák napja



Anyák napjának modern kori megemlékezését Anna Marie Jarvis egy amerkai metodista lelkész felesége karolta fel 1907-ben és indította útjára Jula Ward Howe nőjogi aktivista 1870-ben írt kiáltványa folytatásaként.


     

Julia Ward Howe                                                     Anna Marie Jarvis


Mint a legtöbb ünnepnek, ennek is vannak történelmi előzményei.

A legrégebbi ismert rítusokat az ókori birodalmak hagyományaiban találjuk meg: az egyiptomiak, majd később a görögök és rómaiak életében is kiemelt helyen szerepelt a nők tisztelete. Egyiptomban Íziszt mint a mennyek királynőjét tisztelték, aki uralkodott minden dolog felett, és egyúttal az anyaság szentsége felett is őrködött. Az ő görög megfelelője Rhea, az istenek anyja, akinek lánya és egyben menye, Héra (Zeusz féltékeny és mindenre elszánt felesége) a születés és házasság védelmezője. A rómaiak pedig Cybele (Rhea római megfelelője) tiszteletére tartottak a természet újjáéledésekor, tavasszal különféle ünnepségeket.

Mégsem ők az első istenanyák, akik előtt az ember meghajtotta a fejét. A világ egyik legrégebbi ősanyja, akit a tudomány is számon tart a mai Ausztria területén, Willendorfban „született”. A willendorfi vénusz egy nagyjából 11 centiméteres kőszobrocska, amelyre Szombathy József régész bukkant1908-ban. Ez a meglehetősen telt idomú, idealizált női alakot formázó figura legalább 22 ezer éves és a kutatók egyik feltételezése szerint a termékenység, anyaság istennőjét faraghatta meg benne az alkotója.  A szobor bizonyítja, hogy a kőkori ember számára a nők, az anyák fontos szerepet töltöttek be.


 willendorfi vénusz


Krisztus születésével új istenanya kért és kapott helyet magának a nyugati emberek szívében. Máriát, akinek tiszteletére számos ünnepet és kiemelt napot szentel a kereszténység, a mai napig különleges imádattal veszik körül a hívők. Mária a tiszta és tökéletes, odaadó, önfeláldozó anyaság szimbóluma.

A ma ismert anyák napja Anna Jarvis nevéhez köthető. Anna maga sosem szült gyermeket, a napot édesanyja, Mrs. Anna Marie Reeves Jarvis emléke inspirálta, aki szociális munkásként sokszor hangoztatta, hogy a világ édesanyái megérdemelnék, hogy legalább egy napot az évben az ő tiszteletüknek szenteljenek. Mrs. Jarvis 1905-ben hunyt el, és álmát lánya, Anna váltotta valóra. 1908-ban kifejezetten az ő tiszteletére tartott egy emléknapot a West virginiai Graftonban, majd ezután kezdett bele országos kampányba az anyák napja hivatalossá tételére. 1912-ben megalapította az Anyák Napja Nemzetközi Szövetséget, és védjegyévé váltak a „május második vasárnapja” és az „anyák napja” kifejezések. Kampánya során mindig nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ez az ünnep bensőséges, családi nap kell hogy legyen, amikor a család személyesen köszönti fel az anyát és a nagyanyákat. Erőfeszítéseit siker koronázta, és 1914-ben Woodrow Wilson elnök hivatalossá tette az anyák napját.

Az ünnep gyorsan elterjedt, és a virágkereskedők valamint a képeslap árusok ünnepévé vált, mivel ilyenkor forgalmuk az átlagos napok forgalmának sokszorsára emelkedett.  Anna Marie Jarvis, az ünnep fő terjesztőjének ez  elkeserítette, mert ő az anyák napját bensőséges családi eseményként képzelte, és nem a kereskedelem ünnepeként.

Napjainkban a világ összes országában megemlékeznek az életet adó édesanyákról.


nlcafe

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol