Jelenlegi hely
.
Magyar turisták külföldön.
A Facebookon olvasható ez az elgondolkodtató bejegyzés.
Idézve:
"
Az ominózus buszmegálló
A magyarok viselkedése a buszon, sok olvasóban érintett meg érzelmeket. Egymás után érkeztek a hozzászólások a bejegyzéshez. Voltak felháborodottak, voltak visszafogotabbak, de mindenkiből kiváltott valamilyen hatást ez a téma.
Ennek miértjén érdemes elgondolkodni.
Mi magyarok a legkülönbözőbb okokból vagyunk itt Spanyorországban. Vannak akik jobb megélhetésért, vannak akik kalandvágyból, sőt olyanok is vannak, akik vagyonuk egy részét itteni ingatlanokba fektették és itt élvezik ennek előnyeit.
A hozzászólások mögött, mindenütt olyan életszemlélet, élettapasztalat áll, ami híven tükrözi a hozzászóló személyiségét. Mégis úgy tűnik, a sokféle személyiség mélyén ugyan az érezhető. A magyar közösséghez tartozás. Aki haragosan, elitélően nyilatkozott, annak az fájt a történetben, hogy honfitársai viselkedtek felháborítóan. Ha mondjuk egy ismeretlen nemzet két diákja követi el ugyanezt, vállrándítással elintézi a dolgot. Később nem is emlékszik rá, mert nem fontos. Akik higgadtabb, mérsékeltebb hangnemet ütöttek meg, azoknál inkább az elfogadóbb életszemlélet érezhető. A hozzászólások egy dologban vérmérséklettől függetlenül megegyeztek: Elítélendőnek tartják az ilyen viselkedést.
A huzamosabb ideje itt élő magyaroknak, függetlenűl annak okától miért jöttek el Magyarországról, kialakul egy védőburok a magyar identitás körül.
Ez a burok sérült meg ezen a buszon.