Jelenlegi hely
.
Leghosszabb útján a titokzatos X-37B
Már 679 napja kering a Föld körül a titokzatos X-37B néven ismert űrhajó. Az amerikai kormányzat továbbra is hallgat arról, mi az űreszköz pontos célja.
Az X-37B-t még 2015. május 20-án indították útnak a floridai Cape Canaveral-i légi támaszpontról egy Atlas-V hordozórakétával. Ez az űreszköz negyedik, egyben leghosszabb küldetése (a rekordot eddig a harmadik misszió tartotta 674 nappal).
Az amerikai légierő szóvivője szerint a program fő célkitűzésének teljesítését követően az űrhajó visszatér bolygónkra, ennek konkrét dátumát viszont nem jelölték meg. Ez azért érdekes, mert a negyedik misszió eredetileg mindössze 200 napig tartott volna, ezt az időt azonban már jócskán túllépte az X-37B működése.
Hogy mik a légierő által emlegetett konkrét célok, nem tudni. Egyesek szerint új űrfegyver teszteléséről lehet szó, a szemtanúi beszámolók szerint viszont a legvalószínűbb, hogy az űrjárművel megfigyeléseket végeznek.
Maga a Pentagon is tagadta a hadászati célú felhasználást, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy az űrhajó egyik központi feladata, hogy segítséget nyújtson a harcászati repülőgépeknek a különböző bevetések során.
Így landol az X-37B