Jelenlegi hely
.
Külső beavatkozást sem zárnak ki a bejrúti robbanásnál
Libanon elnöke, Michel Aoun bejelentette, vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy kiderítsék, külső beavatkozás okozta-e a Bejrútot romba döntő hatalmas robbanást
A 154 halálos áldozatot követelő és mintegy 5000 embernek sérülést okozó robbanás pontos okát nem ismerni. Michel Aoun elnök szerint „felmerül a külső beavatkozás gyanúja rakétával, bombával vagy más cselekedettel,” ezért a robbanás okát kideríteni hivatott vizsgálat ezt is megpróbálja kideríteni .– írja a Reuters cikke alapján a portfolio.hu
Az alábbi, egyenlőre összeesküvés elméletnek titulált eseménysorra keresnek bizonyítákot. (Az ilyen felvetéseket nem szabad félválról venni, hiszen számos esetben kiderült, ezek a konteók valós alapokon nyugszanak. Erről az Index.hu is írt egy hosszabb cikket "Amikor a konteóról kiderül, hogy valóság" címen.)
Bejrútban már a robbanást követő napon felmerült a gyanú, hogy két rakétatalálat is érte a raktárépületet. A gyanú szerint az első rakéta az Izrael által még 1967-ben kifejlesztett hajóról indíthetó Gabriel típusú rakéta volt, ami a tüzijáték raktárban okozott tüzet.
A Gabriel rakéták, amelyeket az Israel Aerospace Industries készített, hajók elleni támadásra kifejlesztett rakéták, amelyenek első páldányait 1967-ben hozták létre. Jelenleg a Mark IV verziót gyártják, amelyet számos ország haditengerészete is használ.
A gyanú szerint a második, a mindent megsemmísítő robbanás oka egy F16-os vadászgépről indított Delilah típusú, nukleáris töltettel is ellátható rakéta lehetett.
Az internetre ez a kép került fel a feltételezett második rakétáról.
Egyenlőre konkrétumok nincsenek, de a gyanú már a legfelsőbb szinteken is felmerült Ezért adott Libanon elnöke utasítást egy lehetséges külső "beavatkozás" keresésének.
Robbanás különös főstfelhője alaposabb kivizsgálásra ad okot
A Reuters forrásai szerint eredetileg csak hanyagságot vizsgáltak. Korábban az Egyesült Államok is jelezte, hogy nem zárható ki teljesen a külső beavatkozás.
Ez maradt a kikötőből
Források:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200807/kulso-beavatkozas-okozta-a-bejruti-robbanast-vizsgalodik-a-kormany-444116
http://www.stankovuniversallaw.com/2020/08/a-historical-decree-of-the-pat-for-immediate-divine-intervention/
https://www.reuters.com/article/us-lebanon-security-blast/lebanon-sees-possible-external-interference-in-blast-idUSKCN2531F9