.

Különös népszokás Dél-Spanyolországban



Egy spanyol bíróság elutasította állatvédők keresetét, akik azt akarták elérni, hogy tiltsák be a dél-spanyolországi Cazalilla egyik népszokását, amelynek során egy pulykát dobnak le a település templomának tornyából, hogy az ünneplő tömeg elkapja.
 

 
A jaéni bíróság szerint a pulykadobálás nem állatkínzás, mivel az állatok még soha sem sérültek meg, viszont a hagyomány fontos része a település kulturális és történelmi örökségének.

A népszokás a 19. századra nyúlik vissza és a helyiek szerint egész évben szerencsés lesz az, aki elkapja a toronyból ledobott pulykát.

A pulykadobást szerdán rendezték volna, de azegyház bezáratta a templom torony ajtaját, ahonnan a pulykát akarták ledobni, így az esemény leglátványosabb része elmaradt. A szervezők azonban előálltak egy B-tervvel: nem a magasból dobtak le egy pulykát, hanem a földön engedtek el kettőt, és a helyiek, némi üldözés után elkaphatták őket. A fiestára a környező településeken élők is jelentős számban elmentek. A program hagyományosan körmenettel kezdődik, San Blasnak, a falu védőszentjének szobrát viszik végig a templom körüli utcákon.
 

Ezután a templom előtti téren összegyűlt tömeget egy rezesbanda szórakoztatja népszerű spanyol dalokkal, amelynek szövegét az idők során az eseményhez igazították. Így lett például a jól ismert Viva Espana! azaz Éljen Spanyolország! refrénből Viva la pava! vagyis Éljen a pulyka!, amit az ünneplők közösen énekelnek.

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china