Különös menekülés Nyugat-Berlinbe

Leszedte a kocsi szélvédőjét, és a határállomás sorompója alatt disszidált Nyugat-Berlinbe

Az osztrák Heinz Meixner merész tervet eszelt ki, hogy Berlin keleti részéből átszöktesse szerelmét és annak édesanyját a nyugatiba. Mindezt 1963 tavaszán, amikor már nem csupán a két évvel korábban felhúzott fal állíthatta meg, hanem a fokozott ellenőrzés is, ami a kubai rakétaválság elmúlta után sem volt kevésbé éber.

Az osztrák születésű Meixner Kelet-Berlinben dolgozott, amikor megismerkedett Margarete Thurauval, akivel nyomban egymásba szerettek. A politika és a betonfal árnyéka azzal fenyegetett, hogy már azelőtt tönkreteszi a bimbózó, ám annál hevesebb kapcsolatot, hogy az virágba borulhatott volna. Így a férfi egy merész tervet eszelt ki: disszidáljanak együtt (a lánnyal és annak édesanyjával) a német főváros nyugati részébe, ahonnan már biztonságosan eljuthatnak Meixner szülőhazájába, Ausztriába.

Úgy döntött, hogy kocsival fogják megkísérelni a szökést, mégpedig az egyik határállomás acélsorompója alatt. A Checkpoint Charlie-t (pontosabban a vele szemben lévő szovjet határállomást) választotta. Hogy felmérje a terepet, kölcsönzött egy motorkerékpárt, és átkelt a határon. Míg az őr az útlevelét ellenőrizte, megmérte, milyen magasan helyezkedik el az utat keresztben előtte lezáró gerenda. Csupán 95 centiméter volt.

Miután ismét visszatért Kelet-Berlinbe, elkezdte járni az autókölcsönzőket, hogy találjon egy olyan kocsit, amely elég alacsony ahhoz, hogy szélvédő nélkül átférhessen a sorompó alatt. Talált is egy Austin-Healey Sprite márkájú, piros sportautót, amelynek csupán 90 centiméter volt a szélvédő nélküli magassága.

1963. május 5-ének kora reggelét választotta a merész szökésre. Az indulás előtt néhány órával eltávolította a zavaró szélvédőt és a biztonság kedvéért a kerekekből is kiengedett némi levegőt, hogy elég alacsony legyen az autó.

Margarete a sofőr- és az anyósülés mögötti keskeny részbe préselte be magát elfeküdve, a jövendőbeli anyós pedig a szűk csomagtartóban kapott helyet. Meixner előrelátó módon egy behelyezett, 30 darab téglából álló „fallal” védte a nőt, hiszen várható volt, hogy utánuk lőnek, és az anyósjelölt volt ily módon a legnagyobb veszélyben.

Mikor eljött az idő, a szökevények elfoglalták a megfelelő pozíciójukat, Meixner pedig a kelet-berlini ellenőrzőállomáshoz hajtott. Megmutatta az útlevelét az őrnek, aki a vámosokhoz irányította őt. Ám a férfi ahelyett, hogy leállította volna a motort, gázt adott és a meglepett őr mellett elhajtott. Mikor a határőr észbe kapott és a gépfegyveréhez nyúlt, az átalakított sportkocsi és fejét lehajtott sofőrje már az utolsó acélsorompót is elhagyta, és áthajtott Nyugat-Berlinbe.

Olyan gyorsan hajtott a két Berlint elválasztó senki földjén, hogy mikor az amerikai őrség előtt megpróbált megállni, közel 30 méteres fékcsíkot hagyott maga után. Mikor már biztonságban voltak, ezt mondta Margarete-nek: „Na, most már összeházasodhatunk”.