.

Különös menekülés Nyugat-Berlinbe



Leszedte a kocsi szélvédőjét, és a határállomás sorompója alatt disszidált Nyugat-Berlinbe

 

Az osztrák Heinz Meixner merész tervet eszelt ki, hogy Berlin keleti részéből átszöktesse szerelmét és annak édesanyját a nyugatiba. Mindezt 1963 tavaszán, amikor már nem csupán a két évvel korábban felhúzott fal állíthatta meg, hanem a fokozott ellenőrzés is, ami a kubai rakétaválság elmúlta után sem volt kevésbé éber.

 

Az osztrák születésű Meixner Kelet-Berlinben dolgozott, amikor megismerkedett Margarete Thurauval, akivel nyomban egymásba szerettek. A politika és a betonfal árnyéka azzal fenyegetett, hogy már azelőtt tönkreteszi a bimbózó, ám annál hevesebb kapcsolatot, hogy az virágba borulhatott volna. Így a férfi egy merész tervet eszelt ki: disszidáljanak együtt (a lánnyal és annak édesanyjával) a német főváros nyugati részébe, ahonnan már biztonságosan eljuthatnak Meixner szülőhazájába, Ausztriába.

Úgy döntött, hogy kocsival fogják megkísérelni a szökést, mégpedig az egyik határállomás acélsorompója alatt. A Checkpoint Charlie-t (pontosabban a vele szemben lévő szovjet határállomást) választotta. Hogy felmérje a terepet, kölcsönzött egy motorkerékpárt, és átkelt a határon. Míg az őr az útlevelét ellenőrizte, megmérte, milyen magasan helyezkedik el az utat keresztben előtte lezáró gerenda. Csupán 95 centiméter volt.

Miután ismét visszatért Kelet-Berlinbe, elkezdte járni az autókölcsönzőket, hogy találjon egy olyan kocsit, amely elég alacsony ahhoz, hogy szélvédő nélkül átférhessen a sorompó alatt. Talált is egy Austin-Healey Sprite márkájú, piros sportautót, amelynek csupán 90 centiméter volt a szélvédő nélküli magassága.

1963. május 5-ének kora reggelét választotta a merész szökésre. Az indulás előtt néhány órával eltávolította a zavaró szélvédőt és a biztonság kedvéért a kerekekből is kiengedett némi levegőt, hogy elég alacsony legyen az autó.

Margarete a sofőr- és az anyósülés mögötti keskeny részbe préselte be magát elfeküdve, a jövendőbeli anyós pedig a szűk csomagtartóban kapott helyet. Meixner előrelátó módon egy behelyezett, 30 darab téglából álló „fallal” védte a nőt, hiszen várható volt, hogy utánuk lőnek, és az anyósjelölt volt ily módon a legnagyobb veszélyben.

Mikor eljött az idő, a szökevények elfoglalták a megfelelő pozíciójukat, Meixner pedig a kelet-berlini ellenőrzőállomáshoz hajtott. Megmutatta az útlevelét az őrnek, aki a vámosokhoz irányította őt. Ám a férfi ahelyett, hogy leállította volna a motort, gázt adott és a meglepett őr mellett elhajtott. Mikor a határőr észbe kapott és a gépfegyveréhez nyúlt, az átalakított sportkocsi és fejét lehajtott sofőrje már az utolsó acélsorompót is elhagyta, és áthajtott Nyugat-Berlinbe.

Olyan gyorsan hajtott a két Berlint elválasztó senki földjén, hogy mikor az amerikai őrség előtt megpróbált megállni, közel 30 méteres fékcsíkot hagyott maga után. Mikor már biztonságban voltak, ezt mondta Margarete-nek: „Na, most már összeházasodhatunk”.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china