.

Különös eset: 21 hónapos gyermek eltűnt a házból, majd előkerült egy zátonyon a folyó közepén




David Paulides nyugdíjas rendőrt a megmagyarázatlan, rejtélyes eltünések foglalkoztatták. Több mint 400 esetet vizsgált meg közelebbről az Egyesült Államokban és Kanadában. Ezekről írt könyvet.

Korábban egy nemzeti parkban teljesített szolgálatot, mint erdőr, és több mint 3 évnyi, közel 7000 órányi nyomozati munkát fektetett abba, hogy megértse azon emberek történetének hátterét, akik eltűntek. David kutatásaiban beszámol eltűnt gyerekekről, felnőttekről és idősekről, de mindebben a legdöbbenetesebb, hogy ezek néha a barátok és rokonok jelenlétében történtek.

"Az egyik legfrissebb és igen szokatlan eset Dél-Karolinában történt 2011-ben, mely kiemelt helyet kapott a könyvemben. Mielőtt előadásaimban tájékoztatom a közönségem erről a különös  történetről, megkérem őket, gondolják át mire képes egy mésfél-két éves apróság, .

Ebben a történetben a fiú 21 hónapos volt. Arra kérem az olvasókat, hogy idézzék fel, amikor nagyjából ennyi idősek lehettek mennyire tudtak totyogni, és milyen messzire tudtak elgyalogolni. Mekkora az erőnléte egy 21 hónapos gyermeknek?
 
Ebben az esetben a fiú a család kutyájával és édesanyjával volt a házban. A mama elhagyta a szobát egy percre. Mire visszatért a fiú és a kutya nem volta szobában.  . Amikor az anya észrevette, hogy a kisfia és a kutya eltűnt,  kirohant, hogy ellenőrizze az udvart. A fiú és a kutya nemhogy az udvaron, de még látóhatáron belül sem sem volt. A ház körül jól belátható, nagy nyílt terület volt, távolabb meg egy sűrű  erdős rész nőtt, ameddig a bizonytalanul totyogó kisfiú ilyen rövid időn belül nem juthatott el.

Az anya azonnal hívta a seriffet, és a keresők tömegével kezdtek érkezni. Késő délután az időjárás kezdett esősre fordulni. A keresők továbbra is járták a környező területet, és a keresést éjszaka is folytatták, de nem találtak semmit.

A keresés első reggelén a seriff helyettese, valamint egy másik tiszt csónakba ültek a közeli folyón, ami úgy két mérföldre volt az áldozatok lakóhelyétől, hátha  találnak valami nyomot a folyóparton. Erre ugyan semmi esélyt nem láttak, de a keresés mindenre kiterjedt. A keresésben még egyhelikopter is részt vett, ami többször is elrepült a folyó fölött az apró test után kutatva. Alacsonyan szállt, éppen csak elhaladt a csónakban ülők fölött.

A két rendvédelmi tiszt felfelé evezett a folyón és ahogy elérték a folyó kanyarulatát, megláttak a folyó közepén egy zátonyszerűen kiemelkedő homokpadot. Ennek közepén, hátán fekve, élve találták meg az eltűnt fiút.  Ez 14:30-kor történt, majdnem 24 órával a gyermek eltűnésének bejelentése után.

A helikoptert azonnal a helyszínre hívták, hogy vegye fel a kisfiút, és vigye vissza a lakóhelyére. A pilóta csodálkozött, hiszen nemrég repült át a folyó ezen része fölött, de akkor a fiú nem volt a homokpadon.
 

 
Sok zavaró szempont van ebben az esetben. Nem érthető, hogyan tudott a fiú olyan gyorsan eltűnni a lakóhelyéről. Hogy miképpen sikerült egy 21 hónapos gyereknek keresztülmenni egy sűrű erdőn, átmenni a folyón, és kikötni egy homokpadon a folyó közepén.. Miért nem válaszolt a fiú a több száz keresőnek, akik az erdőben voltak egész éjszaka?

A fiú nem szenvedett kihűlésben, miközben a hőmérséklet 5 ºC körül volt, és esettaz eső. Érdekesség az is, hogy a fiú kutyája újra megjelent a háznál. Ez az egyik abból a három esetből, amikor nagyon kicsi gyerekek tűntek el egy ház belső teréből kutyával együtt. Mindegyik eset egyformán lenyűgöző." - írja David.

Az egykori rendőr felvázolt egy érdekes dolgot azzal kapcsolatban, amikor a kutató- és mentőcsapatok végül megtalálták ezeket a különös módon eltűnt embereket:

"Az esetek nagy többségében, melyeket feljegyeztek, ha az embereket megtalálták, öntudatlan vagy félig tudatos állapotban voltak, és sokszor olyan területen, ahol korábban már keresték őket. Az ilyen incidensek túlnyomó többségében az emberek annyira fiatalok, hogy vagy nem tudtak beszélni, vagy valamilyen fogyatékosságuk volt, ami nem tette számukra lehetővé, hogy beszéljenek.
 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol