.

Kísértet járta angol fogadók



Nagy-Britanniában számos fogadó büszkélkedhet visszajáró kísértetekkel, amelyek több évszázada vonzzák a borzongásra és a különleges élményekre vágyó vendégeket. Pedig még a legendás angol hidegvért sem könnyű megőrizni a nyughatatlan szellemek felbukkanásakor, hiszen a túlvilági látogatók időnként a berendezési tárgyakat és az emberek testi épségét sem kímélve garázdálkodnak az ódon épületek falai között.

20150626_illusztracio_1.JPG

 

Észak-Anglia legszebb történelmi városa, York kétségtelenül eséllyel indulhat az „Európa legkísértetiesebb városa” címért is, hiszen lakói több mint 140 aktív szellemet tartanak számon. A középkori bástyákkal körülvett macskaköves utcákon római legionáriusok menetelő árnyaival és a 19. század közepén meggyilkolt gyermekek bolyongó lelkeivel egyaránt lehet találkozni.
A Kakas és Palack elnevezésű fogadóban George Villiers (1628–1687), Buckingham második hercege kísért, aki a hagyomány szerint a jelenlegi épület helyén álló palotájában végzett alkimista kísérleteket. A város egyik legrégebbi vendéglője a 16. században megnyílt Arany Gyapjú fogadó, amely két évszázaddal később John Peckett yorki polgármester rezidenciája lett, így nem meglepő, hogy az előcsarnokban és a lépcsőházban azóta is gyakran fel-felbukkan a feleség, Lady Alice Peckett szelleme.
Az Öreg Fehér Hattyú nevet viselő sörözőben pedig egy titkos társaság rendez „túlvilági összejöveteleket”. A kísérteties látogatók halk lépteikkel, fojtott hangjukkal, valamint elmozdított bútorokkal és fel-fellobbanó lángokkal hívják fel magukra a figyelmet.

Borzongató hangulat

A Gránátoshoz címzett híres londoni pub a 19. században a közeli laktanya gárdatisztjeinek törzshelye volt. A helyi legendárium szerint egy alkalommal rajtakaptak egy fiatal tisztet, amint csalt a kártyán, ezért társai úgy megverték, hogy lezuhant a pincébe, és belehalt sérüléseibe. Az erőszakos módon eltávozott katona szelleme évente egyszer visszatér a fogadóba, amely a gyilkosság évfordulóján, szeptember elején baljósan nyomasztó hangulatot ölt: egy-egy magától lekapcsolódó lámpa, rejtélyes módon eltűnő tárgy vagy néhány félelmetes koppanás még a legkitartóbb törzsvendégeket is rémülettel tölti el.

20150626_illusztracio_2.jpg

A természetfeletti teremtményeiről ismert cornwalli lápvidéken, Bodmin Moor közelében található Jamaica fogadó lakóit több szellem is rémisztgeti, míg a Derbyshire megyei kisváros, Wirksworth fogadójában, a Vörös Oroszlánban egy fej nélküli kísértet bolyong. A délkelet-angliai Wargrave csapszékében egy szülésbe belehalt asszony kísért, és bánatosan hívogatja gyermekét a túlvilágról. Máskor jeges fuvallat söpör végig a helyiségen, majd egy hosszú fekete kabátot és széles karimájú kalapot viselő férfi vonul át halálos csendben. Az apró walesi település, Llanfihangel Crucorney régi fogadójában, a Skirrid Mountain falai között hajdan sok embert akasztottak fel. A gerendákon még most is jól kivehető egy-egy kötél nyoma, s persze az itt kivégzett tolvajok, rablók és gyilkosok vissza-visszajáró szellemei sem feledtetik a múltat.

Túlvilági szobalány

Az Anglia középső részén fekvő Lincoln városában szintén több öreg fogadó büszkélkedhet házi kísértetekkel. A Fekete Ló csapszékben például egy áttetsző öltözékbe burkolózó asszony ijesztgeti a vendégeket, míg a Strugglers Inn ajtaja előtt éjszakánként egy titokzatos fekete kutya kapar és ugat. A Zöld Sárkányban az első csapos, Mary Cooper szelleme kísért, és őt okolják azért is, ha váratlanul eltörik egy korsó vagy elzáródik a sörcsap.

20150626_illusztracio_3.jpg

20150626_illusztracio_4.jpgEgy kis délkelet-angliai falu, West Wycombe híres fogadója, a Szent György és a Sárkány nevét viselő pub számos kísértettel „dicsekedhet”. A legismertebb történet egy Sukie nevű lányról szól, aki a 18. században szobalányként dolgozott itt. Több környékbeli ifjú is udvarolt neki, de a lány egy messze földről érkezett, gazdag fiatalemberbe szeretett bele. Féltékeny udvarlói bosszúból egy közeli barlangba csalták a lányt az éjszaka közepén, majd úgy megrémisztették, hogy menten szörnyethalt. Néhány nap múlva két szolgáló látta először Sukie szellemét a fogadóban, és a személyzet tagjai napjainkban is gyakran számolnak be arról, hogy egy fehér ruhás hölgy kísért az épületben.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. OKTÓBERI SZÁMÁBAN

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol