Kik voltak és mit akartak a nefilimek?

A görög mondák titánoknak és gigászoknak, a kánaáni népek emeusoknak nevezték őket, a Biblia pedig héberül nefilimek  néven emlegeti azokat a rendkívüli termetű és képességű lényeket, akik természetfeletti származással rendelkeztek, angyalok vagy félistenek és emberek ivadékai voltak.

Egy nemrég megjelent könyv szerint a félig ember, félig isteni származású lények nem csak a mondák világához tartoznak: valóban létezett a nefilimek faja, az emberi történelemnek legalább két időszakában döntő szerepet játszottak, és tevékenységük nyomai a mai napig láthatók a Föld különböző pontjain.

Patrick Heron ír történész érdeklődését az keltette fel a gigászok iránt, hogy egymástól igen különböző időben és térben élő krónikások és művészek is megörökítették az embereknél jóval magasabb és kivételes tudományos ismeretekkel rendelkező szuperlények történeteit. Kik voltak ők, létezett-e valaha itt a Földön egy rendkívüli faj, és ha igen, mi lett a sorsuk?

Heron a mítoszok, legendák és ősi dokumentumok szerteágazó halmazából a legrégibbet, a Teremtés könyvének beszámolóját választotta kutatásának alapjául, és ennek szövegeit vetette egybe más ókori forrásokkal, meglepő hasonlóságokat tárva fel. Cikkünkben ezúttal csupán az alapszövegekből válogattunk, de a görög mondákat vagy az egyiptomi vallást ismerő olvasók maguk is könnyen sorolhatják a kézenfekvő párhuzamokat.

A nefilimek első eljövetele

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születtek. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vettek magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala. Az óriások (nefilimek, szó szerint «bukottak») voltak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.”

(Mózes első könyve 6,1–4)

A Teremtés könyve szerint tehát Noé korában, az özönvíz előtt idegen angyalok lepték el a földet, akik szexuális kapcsolatba léptek azokkal a nőkkel, akiket megkívántak.

A Biblia más részeiből a teológusok, például a magyar nyelvű könyvei révén itthon is ismert Derek Prince úgy véli, hogy az Isten által teremtett angyalok egy része – körülbelül az egyharmaduk – a Sátán (Lucifer) bukásával együtt kiszorult a mennyből, és az univerzum egy alacsonyabb szintjére lett száműzve.

Ádám és Éva teremtése után több száz évvel fedezték fel maguknak az emberi fajt, amely olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy közülük többen – az újszövetségi Júdás-levél szavaival – „elhagyták lakóhelyüket”, és „bementek az emberek leányaihoz”.

A genetikai keveredés eredményei hatalmasok, gigászok lettek, akik gyorsan híressé váltak. A bibliai kánonban nem szereplő, ám az egyházatyák által is elismert forrásnak tartott és gyakran idézett Énok könyve szerint eredetileg „őrzőkként” lettek kiküldve a Földre, ám hamarosan vágyra gerjedtek a földi nők szépsége láttán. Talán meglepő, de az ókori irat szerint elsősorban a hajuk látványa vonzotta őket ellenállhatatlanul.

Azoknak a lényeknek, akiket nemzettek, különleges tudást adtak: megtanították őket a föld és az ég jeleinek a megfejtésére, az asztrológiára és az igézet fortélyaira.

Tőlük ismerték meg az emberek az építészet, az időjárás és az orvoslás, de még a testszépítés (kozmetika) tudományát is. A „hatalmasok” így nemcsak több méter magas termetükkel, de titkos tudásukkal is uralkodni kezdtek a többi ember felett.

A keveredés negatív következményekkel járt. A föld megtelt gonoszsággal, és az emberek „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” lett.

Énok könyvének a leírása szerint az „(asszonyok) terhesek lettek, és hatalmas gigászokat szültek, akik magassága 30 sing (13,5 méter) volt. Ők megemésztették az emberek kezének minden gyümölcsét. És amikor az emberek már nem tudták továbbra is kiszolgálni őket, a gigászok ellenük fordultak, és megrontották őket.

És vétkezni kezdtek a madarak, vadállatok, csúszómászók és a halak ellen is, és megemésztették egymás testét, és a vérüket megitták”. Az elszabadult földi pokol – az emberek, állatok féktelen genetikai összekeveredése – ellenére a nefilimek Noé korára olyan elválaszthatatlanul összekeveredtek az emberekkel, hogy Isten csak radikális beavatkozás – az özönvíz – révén tudta tőlük megszabadítani a Földet.

A nefilimek magukkal rántották – egy család híján – az egész emberiséget a pusztulásba. A Biblia alapján a hibrid faj, a „hatalmasok” elpusztultak az özönvízben, míg nemzőik, a bukottak az ítélet napjáig láncokba verve az alvilág legsötétebb részének, a Tartarosznak lettek a foglyai. A Noé és családja révén túlélő emberi faj tehát látszólag megszabadult az idegen befolyástól – ám csak egy időre.

A nefilimek második földreszállása

Az özönvíz után 436 évvel azonban a gigászok újra felbukkantak a Bibliában. A Mezopotámiából érkezett vándor, Ábrahám, szemtanúja volt a történelem első feljegyzett regionális háborújának, amelyben négy király szövetsége harcolt öt másik király koalíciójával szemben.

„A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer és a királyok, akik ővele valának, és megverék a refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a zuzeusokat Hámban, és az emeusokat Sávé-Kirjáthajimban.” (Mózes első könyve 14,5)

A refeusok népének őse Rafa volt, akinek a neve „félelmetest, hatalmast” jelent. Egy másik bibliai rész további hasonló népeket is megnevez. Az Egyiptomból való kivonulás után az izraeliták a Moáb pusztájához értek, ahol „az emeusok laktak abban annak előtte, nagy nép, sok és szálas, mint az anákok. Óriásoknak (refeusoknak) állíttatnak vala azok is, mint az anákok, és a moábiták Emeknek hívták őket.” (Mózes ötödik könyve 2,10–11)

Az emeusok neve rettenetest jelent, az anákok pedig „hosszú nyakú óriások” voltak. Anák Arba fia volt, akinek a neve héberül Baál (istenség) erejéből valót jelent. Azt, hogy az ígéret földje tele volt gigantikus termetű lakókkal, a Mózes által kiküldött kémek is jelentették:

„Az a föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, a mely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, a melyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott óriásokat (nefilimeket) is, az óriások (nefilimek) közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.”

(Mózes negyedik könyve 13,33–34)

A kánaániak rendkívüli mezőgazdasági ismereteire utalhat az, hogy a kiküldött kémek több kiló súlyú szőlőfürtökkel tértek vissza, amely fajta ismeretlen volt előttük. Mekkorák lehettek ezek az óriások?

Az egyik nép királyáról, a básáni Ógról Mózes feljegyezte, hogy az ágyának a mérete mintegy ötszöröse volt a mai fekhelyeknek: 571 centiméter hosszú és 254 centiméter széles volt. Ebben az ágyban éppen elfért volna a talán legismertebb kánaáni gigász, az ifjú Dávidtól szégyenletes vereséget szenvedő filiszteus Góliát is, aki 442 centiméter magas volt.

De honnan származhattak ezek az óriások, amikor elődeik mind kipusztultak az özönvízkor, a bukott angyalok pedig láncokba voltak verve a Tartarosz mélyén? A logikus válasz az, hogy az özönvíz után másodszor is megtörtént az angyalok egy csoportjának a földreszállása. Ezt a teóriát erősíti meg a Biblia is: „Az óriások (nefilimek) voltak a földön abban az időben (az özönvíz előtt), sőt még azután is…” (Mózes első könyve 6,4)

A már idézett Énok könyve szerint erre az özönvíz előtt a Kánaán földjének északi határán fekvő Hermon hegyén került sor. Patrick Heron szerint amennyiben ismét ide érkeztek, ennek az emlékét őrzi a hegy lábánál fekvő Baál-szentély, Caesarea Philippi, mai nevén Banias mellett.

A nefilimek nyomai

A nefilimek második generációjának a nyomait őrzik Heron szerint azok a gigantikus építmények a Föld különböző pontjain, amelyek időszámításunk előtt 2000 körül bukkannak fel, szinte a semmiből.

A kor népei látszólag előzmény nélkül jutottak olyan technikai és csillagászati ismeretek birtokába, amelyekkel a zikkuratokat, piramisokat és más hatalmas alkotásokat létre tudták hozni. Heron Nefilimek és az apokalipszis piramisa című könyvében bemutatott példák közül a legismertebb a Kheopsz fáraó idején épített gizai Nagy Piramis.

A tizenhárom hektár területen fekvő építmény mintegy 2,3 millió kőtömbből áll, amelyek átlagosan 2,5 tonnásak, ám van köztük néhány száztonnás is, amelyek ráadásul a piramis belsejében, a föld felszínétől 46 méter magasban helyezkednek el.

Heron számításai szerint, amennyiben a piramis Kheopsz huszonhárom éves uralkodása alatt folyamatosan épült, ötpercenként kellett egy-egy kőtömböt a helyére illeszteni, éjjel és nappal dolgozva. És ez csak a puszta méret.

A piramis oldalai szinte tökéletes derékszöget zárnak be, pontosan a négy égtáj felé néznek, a központjából kiinduló nyílásai egyenesen az ég két legfényesebb csillagára nyílnak, és a mérnöki, csillagászati bravúrok sorát még hosszan lehetne folytatni.

Természetesen Heron teóriájának több elemét a tudomány mai állása nem, vagy még nem igazolja, az ókorral kapcsolatos ismereteinket érintő kérdőjelek szinte hétről hétre sokasodnak, mint azt a július elején megfejtett görög csillagászati korongok is bizonyítják



rejtélyek szigete