.

Késlekedő katasztrófa: Szent András törésvonal




A várható katasztrófa következményei beláthatatlanok

 
Earthquake-Predictions-For-California-Oregon-Claim-A-Megaquake-Tsunami-
Fantáziarajz a geológusok által jósolt katasztrófáról
 
A Föld élő bolygó ahol a kontinensek alatti kontinentális táblák jelenleg is mozgásban vannak. Ennek következtében számtalan helyen keletkeznek földrengések amiknek nagysága az egymáshoz közelítő táblákban felhalmozódott feszültségtől függ.  Az afrikai tábla évente 1 miliméterrel közelít Európa felé, a Kanári-szigeteknél a hegyképződés most is tart, de talán a legnagyobb feszültség Amerika nyugati partján, a Szent András törésvonal mentén van
 

A Szent András-törésvonal a Csendes-óceáni, illetve az Észak-amerikai kőzetlemezek találkozásánál jött létre, és mintegy 1370 kilométer hosszan húzódik az amerikai egyesült államokbeli Kalifornia nyugati partjai mentén. A két kőzetlemez évente 5 centiméteres sebességgel mozog ellentétes irányban.


Elég ritka, hogy a fővonalas médiában nem csupán már megtörtént esetekről számoljanak be, hanem olyan előrejelzéseket is hosszan taglaljanak, amelyek a mi életünkben soha nem látott pusztító erejű földrengések érkezéséről szólnak.
Márpedig pont ez történt, mikor Shep Smith, a Fox televízió riportere főműsoridőben elmondja, hogy a geológusok szerint az Egyesült Államok „történelmének eddigi legnagyobb természeti katasztrófája” nemcsak hogy kozeledik, de már egy ideje várat magára.- írja az idők jelei
A riport a New Yorker magazin cikke alapján készült, ami leírja, hogy a FEMA, vagyis a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség és a szakértők „a törésvonal teljes hosszát érintő kitörésre készülnek, amelynek erősségét a Richter-skála szerint 8,7 és 9,2 közöttire teszik, és amit egy cunami követ majd.
 

„Mire a rengés abbamarad és a cunami visszavonul, a terület felismerhetetlen lesz. Kenneth Murphy, a FEMA X Régiónak, vagyis annak a divíziónak az igazgatója, amelyik Oregon, Washington, Idaho és Alaszka államokért felelős, a következőket mondta:

„Abból indulunk ki, hogy az 5-ös autópályától nyugatra minden elveszik.”

CascadiaAz Egyesült Államok észak-nyugati része, vagyis az egyes államokat összekötő 5-ös autópályától nyugatra fekvő régió, egy negyvenezer négyzetmérföldes területet ölel fel, ahol hozzávetőleg 7 millió ember él. Ide tartozik Seattle, Tacoma, Portland, Eugene, Salem (Oregon fővárosa) és Olympia (Washington fővárosa) is. A következő olyan kitörés, ami a törésvonal teljes hosszát felszakítja, Észak-Amerika történelmének legnagyobb természeti katasztrófáját fogja előidézni. Az 1906-os San Francisco-i földrengésben körülbelül 3000 ember veszítette életét. A Katrina hurrikánban kétezren, a Sandy hurrikánban pedig háromszázan haltak meg. A FEMA előrejelzése szerint a Cascadia szubdukciós zóna mentén várható földrengésben és az azt követő cunamiban 13 ezer ember halhat meg és további 27 ezer sebesültre számítanak. Az ügynökség úgy gondolja, hogy egy ilyen katasztrófa esetén egy millió otthontalanná váló ember elszállásolásáról kell majd gondoskodni és további 2,5 millió állampolgárnak kell majd élelmiszert és ivóvizet biztosítani.

„Ez kivételesen egy olyan eset, amikor azt remélem, hogy a tudomány téved és ez még vagy ezer évig nem történik meg,” mondja Kenneth Murphy.”


A cikkhez szorosan kapcsolódik Steve Quayle július 17-i írása, amelyben a FEMA egyik felkészítő megbeszélésén elhangzottakról tájékoztat.
 

– Hat hónapon belül lesz egy „esemény”.  (Azt, hogy ez mi lesz nem árulták el)

– Az esemény valamilyen természeti katasztrófa is lehet, például napkitörés.

– Az esemény komoly hatással lesz az amúgy is gyenge lábakon álló gazdaságra, így egy rendkívüli bankszünetet rendelnek el.

– Társadalmi zavargásokat és lázongásokat várnak a boltok kiürülése miatt, így a szükségállapot bevezetése is elképzelhető.

– Az esemény hatására az ország kormányzása is nehézkessé válik, így a FEMA a kormány folytonosságának biztosítását is átveszi.

– A támogatásért felelős munkatársaktól elvárják, hogy elegendő készpénzt tartsanak otthon vészhelyzet esetére, valamint legalább háromnapi élelmet és ivóvizet, a család minden tagja számára. Ez nem a katasztrófa átvészelésére szolgál, csupán addig kell, hogy kitartson, amíg a FEMA fel tudja állítani ideiglenes segélytáborait.”


Elég borús forgatókönyv, amire remélhetőleg életünkben nem lesz szükség.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china