Kényszerített vásárlás

Miért robban le a nyomtatónk, látszólag indokolatlanul? Miért törik el a cipőnk talpa egy héttel a szavatossági idõ lejárta után? Miért fut fel a női harisnya akkor is, ha vigyáznak rá? Miért csak egész blokkot lehet cserélni az autónkban egy filléres alkatrész meghibásodása esetén?

A válasz: TERVEZETT ELAVULÁS. A kifejezés tudományosan hangzik, de nem más mint a fogyasztók kényszerhelyzet elé állítása.  Érthető nyelvezetre lefordítva: minél hamarabb romlik el valami, annál hamarabb kell helyette újat venni. Nem mindig volt ez így. Az ipari forradalom elején a gyártók még arra törekedtek, hogy jó minőségű tartós termékeket gyártsanak és ez alapozza meg termékük eladhatóságát. Igen ám, de ha a termék sosem romlik el, ki fog helyette másikat venni. Már az 1900-as évek elején gondoltak erre a tömegcikkeket gyártó ipar vezetői és rájöttek, terméküknek nem is kell olyan tartósnak lenni.  Igen ám, de ha a konkurencia terméke tovább működik, akkor azt fogják venni. Ilyenkor mi a teendő? Rá kell venni a konkurenciát ő is csökkentse termékének élettartamát.

Az elektromos izzók gyártói szerint a már általánosan elterjedt villanyvilágítás izzói túl sokáig működtek.  Volt amelyik 2500 órát, vagy még többet is világított. "Ha csak fele ennyi ideig világítanának, kétszer annyit adhatnánk el belőlük", futott át az egyik legnagyobb gyártó a General Electric igazgatójának agyán.
Utólag derült ki,hogyan lett az ötletből valóság.

Owen D. Yung. a General Electrik vezérigazgatója 1924-ben.

1924 decem­be­rében Genfben találkoztak egymással a világ nagy elektromos izzó gyárai­nak a vezetői, mint például a német Osram, a holland Philips, a magyar Tungsram, a brit Associated Electrical Industries, a francia La Compagnie des Lampes, az amerikai International General Electric. Arra a döntésre jutottak, hogy létrehozzák a Phoebus kartellt, amely az izzók életét világszerte 1000 munkaórában limitálja a tagjai számára, és aki ettől eltér, azt svájci frankban kiszabott bírsággal büntetik. Persze nem tartottak sajtótájékoztatót eme megállapodásuk aláírása után, sőt még azt is vonakodva ismerték el, hogy a találkozón az "értékesítési lehetőségek növeléséről" tárgyaltak

„Egy termék, amely nem hajlandó felmondani a szolgálatot, üzleti szempontból kész tragédia” – fogalmazta meg 1928-ban az ipar vezetőinek elveit egy népszerű reklámmagazin.
 

Mára világhírre tett szert az az 1895 táján gyártott és 1901-ben üzembe helyezett izzólámpa, amely ma is működik a kaliforniai Livermore 6. számú tűzoltóállomásán. Az izzó webkamerán keresztül interneten is megszemlélhető, története nyomon követhető. Működése közben már több webkamera is tönkrement, ezért a tűzoltóság kénytelen volt új kamerákat vásárolni.  A „túl jóra” sikeredett, 113 éve világító eszköz történelmet ír, és jól példázza mire képes az ipar tervezett elavulás nélkül.

Bernard London ingatlankereskedő azzal a megdöbbentő javaslattal állt elő, hogy az 1930-as évek válságának kezelésére  iktassák törvénybe a tervezett elavulást. Elképzelése szerint minden termékhez tartozik majd egy központilag meghatározott „életidő”, amelynek lejárta után a terméket le kell adni megsemmisítésre egy, a kormányszervek által létrehozott hivatalnak. Ekkor a gyárak folyamatosan dolgozhatnának és még új mukahelyek is keletkeznének.

London ötletét elvetették, és a „kötelező elavulást” később sem iktatták törvénybe. A háború után az 1950-es években már nem is volt rá szükség. A fogyasztói társadalom irányítói marketingeszközökkel, hatásos reklámokkal, elérték, hogy a polgárok saját maguk döntése alapján, „önként és dalolva” költekezzenek, vegyék az újabb és újabb termékeket. Az autókat egy két évente illett cserélni, hogy mindenki lássa tulajdonosának biztos egzisztencáját, az érzelmekre ható reklámok pedig minden téren a "mindenből újat" elvet sugalták.
„Egy kicsit jobbat, egy kicsit szebbet, egy kicsit újabbat. Lehetőleg egy kicsit előbb, mint ahogy arra igazán szükség volna” – fogalmazta meg Brooks Stevens iparmágnás és dizájner a gondolatot az ötvenes évek Amerikájában.

A tervezett elavulás következtében milliószámra dobjuk ki azokat a berendezéseinket, amelyekben filléres alkatrész romlott el, de javításuk csak komplett részegységek cseréjével lehet, viszont az már nem éri meg. Inkább veszünk egy újat és nem is sejtjük, hogy a tervezett elavulás miatt a garanciaidő lejárta után garantáltan az is el fog romlani.

Ez ma a fogyasztói társadalom szivatásának egyik jól bevált módja.

Az ATV cikke alapján