.

Karácsony a középkorban



A cikk eredetileg mebgelent: 2014.11.27
frissítve: 2018.12.23.

Karácsony a középkorban


A középkor emberére a mély vallásosság volt jellemző, melynek megnyilvánulása a kor szigorú keretei között leginkább ünnepnapok alkalmával volt hangsúlyos, különösen karácsonykor.

 
A középkorban is a karácsony volt az egyik legfontosabb ünnep, melynek dátuma egybeesett a téli napfordulóval. Ennek az ünnepnek a 4. századig nem volt pontos naptári dátuma, egészen I. Gyula pápaságáig, aki december 25. napját tette meg a karácsony ünnepének.

A mai szokástól eltérően a középkori karácsonyi ünnepkör hosszabb ideig tartott és az év végét, annak lezárását jelentette. Ilyenkor előtérbe került a család, hiszen az egyház tiltotta a munkát az ünnepnapokon.

A karácsonyt megelőző időszak az advent, a böjt ideje volt a középkorban. Ekkor az emberek a bűnbánatra koncentráltak, tilos volt húst és tojást enni. A nép misére járt, előtérbe kerültek a túlvilági dolgok. A kereszténység kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepelt, egészen a VII.századig, Nagy Szent Gergely pápaságáig,aki bevezette a négy vasárnapos adventet, de még ő sem tette kötelezővé az advent ünnepének megtartását. Ezt csak V. Pius pápa rendelte el 1570-ben.

A karácsonyfa a középkorban még nem volt bevett szokás, de a növényeknek, az örökzöldeknek már akkor is kiemelt szerep jutott. A házakat kívül is és belül is örökzöldekkel díszítették. Ezek a növények voltak hivatottak elűzni a tél egyhangúságát. A keresztény hagyományokban ezért is lett fontos szimbólum az örökzöld. A fagyöngy a repkény és a magyal. Úgy tartották, hogy a magyal bogyóit Krisztus kicsorduló vére színezte meg, amikor a töviskoszorút viselte.


Magyal

A középkori temlomokat szentestére feldíszítették. Almát akasztottak fel faágakra és ezek képezték a fő díszítő elemeket. A XVI. századi németországban papirmasékkal díszített fákat vittek ki a települések főterére, ott körbetáncolták őket nagy örömünnep közepette, majd rituálisan elégették.

A mai értelemben vett karácsonyfáról az első feljegyzés az 1400-as évek végéről származik. A gyertyákkal felékesített, fényárban úszó karácsonyfa felállítását elsőként 1660 környékén állították.
Magyarországbann a XIX. században jött divatba a karácsonyfa állítás főleg németajkú településeken. Magyar jellegzetesség a szaloncukor, melyet más nemzetek csak elvétve vagy egyáltalán nem használják a karácsonyfa díszítésére. Az első magyar karácsonyfa Aszódon állt és Brunszvik Teréz nevéhez köthető.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol