Jelenlegi hely
.
Jézus mégsem istállóban született?
Jézus mégsem istállóban született?
A biblia szerint Mária egy bethlehemi istállóben szülte meg gyermekét Jézust, mivel a fogadó tele volt és József várandós feleségének nem talált más éjszakai szállást. Ez az alapja a széles körben eluralkodott betlehemi makettek készítésének.

Jézus valójában egy betlehemi család emeleti szobájában született, nem az állatok számára készült istállóban. Paul úgy gondolja a világszerte ismert jászolos változat eredete egy fordítási hiba.
A teológus szerint a félreértés abból adódott, hogy a görög kataluma (vendégszoba) szót az adott helyen fogadónak fordították, holott Lukács evangéliuma más helyeken a fogadót pandocheion szóval jelöli. Márk evangéliumában, az utolsó vacsora elbeszélésében kataluma szóval azt a tágas emeleti helyiséget jelölik ahová ahová Jézus elvonult tanítványaival.
Egy másik kutató, Rev Paul úgy véli az újabb fordításnak mélyebb értelme is van,
miszerint Józsefet és Máriát egy család annak ellenére befogadta, hogy ház vendégszobája már valószínűleg tele volt a korábban érkezőkkel. Ez a cselekedet a szeretetet és a megértést példázza, ami később végig kísérte Jézus tanításait.
Azért senki ne dobja el a karácsonyi jászolos díszletet, mert ki tudja milyen új elméleteket hoz a jövő. Addig is maradjunk a jól bevált jászolos változatnál.