.

Húsvét vasárnap: feltámadás



Húsvét vasárnapján a keresztény egyházak Jézus feltámadására emlékeznek, s országszerte szentmiséket, istentiszteleteket tartanak. A Biblia szerint Jézus - pénteki keresztre feszítése után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Rómában Húsvét vasárnapján közel hatvan nyelven mond a katolikus egyház feje köszöntőt, a Szent Péter téri "urbi et orbi" áldás celebrálásakor.



Jézus megfeszítése péteken történt. még aznap levették a keresztről és egy közeli barlangba helyezték. A bejárat elé nagy követ tettek, hogy nehogy kikezdjék a testét az éjszaka vadászó vadállatok. Másnap, szombat révén, a zsidó vallás szerint pihenni kell, semmit nem lehet csinálni. Vasárnap reggel, mikor az asszonyok és a tanítványok elmentek a sírhoz, látták,hogy a nagy kő amit a bejárathoz tettek, már nincs ott és Jézus holttestét sem találták. Elterjedt a hír, hogy beváltotta saját jövendölését és feltámadt. Ez bizonyosodott be, amikor megjelent tanítványainak.
Ez a bizonyságtétel indította el a keresztény vallást hódító útjára. A 4. század végére a Római Birodalom államvallásává vált,
 
Constantinus római császár 313. június 13.-án kiadott rendeletében engadélyezte az addig üldözött keresztények szabad vallásgyakorlását.
A rendelet hatására a bebörtönzött keresztények kiszabadultak, a száműzöttek visszatérhettek otthonaikba, az elkobzott javak eredeti tulajdonosukhoz visszakerültek.
 

A rendelet kihirdetése. (Kép forrása: Wikipédia)
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china