¿Hoy es lun(ae di)es? – Igen, csak nem egészen így!

¿Hoy es lun(ae di)es? – Igen, csak nem egészen így!

Az ő napja a csütörtök (Forrás: Commons, közkincs)

Az ismeretterjesztés szép dolog, de az már kevésbé, amikor azt pontatlanul, féligazságokat állítva művelik. A perui Universidad de Piura egyetem által működtetett Castellano Actual című nyelvművelő oldalon jelent meg egy cikk a hét napjairól és többes számuk képzéséről. Az írás rögtön az eredetük ismertetésével kezdődik. E szerint a lunes forrása a latin „lun(ae di)es”, a martesé a „mart(is di)es” és így tovább. De mennyi ebből az igazság?

Nos, az való igaz, hogy a hét napjai – a szombat (sábado) és a vasárnap (domingo) kivételével – spanyolul a bolygók (eredetileg római istenek) nevéből, a latin LŪNÆ DIES vagy DIES LŪNÆ ’a Hold napja’, MARTIS DIES vagy DIES MARTIS ’a Mars napja’ stb. kifejezésekből származnak. Ám nem úgy, ahogy a cikk állítja – aki egy kicsit is otthonos az újlatin nyelvek történetében vagy beszél például olaszul vagy franciául, első ránézésre is rájön, hogy ez képtelenség. Nézzük meg néhány pontban az alábbiakban, hogy miért nem lehetséges.

• A szavak nem szoktak csak úgy összevonódni, hogy az egyiknek mindig a vége, a másiknak pedig mindig az eleje esik ki, „megkerülve” a hangtörvényeket. (Ilyen legfeljebb rögzült – mindig együtt használt – kifejezéseknél lehetséges, de akkor is csak a szabályos hangváltozások érvényesülésével.) Bár kétségtelenül fantáziadús az ötlet.
• A latin DIES, tárgyesetben DIEM [die] (beszélt latin *DĪA) folytatója a spanyolban día, vagyis nem is lehetne -es végződése ezeknek a szavaknak (már csak azért sem, mert a hangsúlynak is erre a második tagra kellene esnie). Arról nem beszélve, hogy ez a latinban állhatott a név előtt is, hiszen a birtok és a birtokos sorrendje nem volt kötött (a spanyol irodalmi nyelvben is olykor felcserélhetőek, lásd pl. De mil héroes la patria aquí fue).
• A katalán (dilluns < vulg. lat. DĪE LŪNIS, dimarts < DĪE MARTIS stb.), olasz (lunedì < vulg. lat. LŪNE DĪE, martedì < MARTIS DĪE stb.*) és francia (lundi, mardi stb.) példák jól mutatják, milyen alakokat várhatnánk a spanyolban, ha valóban a két szó összevonásából keletkeztek volna (pl. *lune(s)día vagy *di(a)lunes; *marte(s)día, esetleg *di(a)martes stb.).

S akkor most lássuk, mi a teljes igazság. Az, hogy – mint már a fentiek is sugallják – a hét napjai közvetlenül a latin birtokos esetű bolygónevekből származnak a spanyolban, a DIE(M) szó elhagyásával. Nevezetesen,

1. a lunes ’hétfő’ forrása a beszélt latin [DĪE] LŪNIS ’a Holdnak [a napja]’, amelynek -IS végződése ebben a kifejezésben – a szabályos és klasszikus latin -Æ [-e] helyett – a MARTIS (és a hasonló végű alakok) végződésével analógiás;
2.  a martes ’kedd’ ennek megfelelően a MARTIS ’Mars [napja]’, ’Marsé’ folytatása (a szabályosan várható hangsúlytalan Ĭ > e változással, amelyet már a kései latinban így ejtettek);
3. a miércoles ’szerda’ a MĔRCURII ’Merkúré’ (azaz „a Merkúr napja”) szóból jön, a hangsúlyos nyílt (eredetileg rövid) Ĕ > ie hangváltozással (vö. rom. miércuri) és a második [r] elhasonulásával (érdekesség, hogy ez a szó szépítésként a mierda < lat. MĔRDA ’szar’ helyett is használatos);
4. a jueves ’csütörtök’ a [DĪE] IŎVIS ’Jupiter [napja]’ kifejezésre megy vissza (szintén a várható hangsúlyos nyílt Ŏ > ue változással – a [j] > [ch] változásról lásd itt!);
5. a viernes ’péntek’ forrása a VĔNERIS ’Vénuszé’ („Vénusz napja”), a második, hangsúlytalan [e] kiesésével, majd hangátvetéssel (VĔNERIS > *vienres > viernes);
6. a sábado ’szombat’ (eredetileg DIES SATURNI ’Szaturnusz napja’ – vö. ang. Saturday) a latin SÁBBĂTUM folytatása, amely a latinban az ógörög σάββατον [szábbaton] (a mai görögben Σάββατο [szávato]) közvetítésével az óhéber šabbāth (שבת) [sabbáth] ’pihenő(nap)’ átvétele, és a legújabb kutatások szerint végső soron akkád eredetű;
7. s végül a domingo ’vasárnap’ a [DĪE] DOMÍNĬCU(M) ’az Úr [napja]’ kifejezésből származik (a [k] magánhangzók közötti szabályos zöngésülésével, majd a hangsúlytalan rövid [i] kiesésével), ahol a DOMÍNĬCUS, -CA eredetileg melléknév volt, amelyet a DIES ’nap’ jelzőjeként használtak. Ez a főnév a latinban kétnemű (azaz hím- és nőnemben egyaránt használatos) volt, ez az oka annak, hogy az olasz (doménica) és a román (dumínică) a nőnemű alakot vitte tovább.

A hét napjainak határozós alakját rendhagyó módon nem az en elöljárószóval, hanem egyszerűen a határozott névelővel képezzük: el lunes ’hétfőn’, los martes ’keddenként’ stb. (a hangsúlytalan utolsó szótagú -s végződésű spanyol névszók többes számban változatlanok maradnak). Ennek valószínűleg az az oka, hogy már a latinban sem az IN elöljáróval használták, csupán a kifejezést tették határozói esetbe: DIE VENERIS ’pénteken’, DIE DOMINICO ’vasárnap’ stb.
 

A hét napjai az újlatin nyelveken – szürkével a nem a szokványos etimológiájú alakok (Forrás: El Mexicano)

Azt, hogy „Milyen nap van ma?”, kétféleképpen is megkérdezhetjük: ¿Qué día es hoy? – vagyis pontosan ugyanúgy, mint magyarul –, illetve, ha a dátumra vagyunk kíváncsiak, úgy is, hogy ¿A qué estamos hoy?, ami szó szerint azt jelenti, hogy ’Minél [milyen napnál] vagyunk ma?’. A lehetséges válaszok ennek megfelelően, például: Hoy es lunes(, 22 de septiembre). ’Ma hétfő van(, szeptember 22-e).’ Estamos a (lunes,) 22 de septiembre. ’Szeptember 22-e(, hétfő) van.’

Befejezésül, adalékként, ha már a hétköznapok neve a bolygók nevéből származik, a Naprendszer (Sistema Solar) nyolc bolygójának spanyol neve sorrendben: Mercurio, Venus, Tierra, Marte, Júpiter, Saturno, Urano, Neptuno (mint ismeretes, a Plútó – Plutón – 2006 óta nem számít a klasszikus értelemben vett bolygónak). Az égitestek neve a Tierra (< lat. TĔRRA) ’Föld’, a Luna (< lat. LŪNA) ’Hold’, illetve a Sol (< lat. SŌL) ’Nap’ kivételével mind művelt eredetű latin átvétel. ¡Feliz se(pti)mana!
 

Felhasznált irodalom

• Coromines, Joan (1961, 1967, 1973): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, Gredos, Madrid, 2012.
• Diccionario de lengua española és Wiktionary

Forrás: el mexicano