Évszázadok óta vész nyoma hajóknak és legénységnek, és nincs ez másképpen ma sem. A biztosítótársaságok statisztikái szerint évente általában tíz-tizenöt (de van, hogy húsz vagy több) hajó tűnik el nyomtalanul. Holott ma már mindegyik legalább két rádióadóval és egyéb korszerű hírközlő berendezéssel van felszerelve, beleértve a manapság már igen elterjedt műholdas navigációs és helyzetmeghatározó műszert is.

Igaz, ma is vannak még kalózok, van Bermuda-háromszög, és más veszély is leselkedhet a hajókra. Ám mindezt figyelembe véve is különös ez a magas szám. És még különösebb az, hogy némelyik hajó az eltűnés után évekkel, vagy akár évtizedekkel később ismét felbukkan!
Ezeket nevezi a tengerész köznyelv “kísértethajónak”. Több mint háromszáz éve tűnt fel az első, a Bolygó Hollandi, amely később számos irodalmi mű alapjául szolgált.

Egyébként nemcsak nevenincs tengerészek találkoztak kísértethajóval, hanem ismert személyek is. A feljegyzések szerint 1881-ban Anglia jővendő királya, V. György még fiatal tengerésztisztként; a Jóreménység-foktól nyolcvan kilométerre a “Bachante”-n hajózott éppen, amikor a hajóhídról különös útitársat vett észre. A hajó XVII. századi kötélzettel és vitorlázattal, ám legénység nélkül sodródott a közelükben a nyílt tengeren.

És nemcsak régmúlt korokban került elő egy-egy kísértethajó, hanem találkoznak velük napjaink vízenjárói is. A dél-afrikai Fokváros négy lakója 1942-ben eskü alatt vallotta, hogy kint a tengeren szintén XVII. századi hajóval találkoztak. Az efféle elbeszélés több okból is hihetetlennek tűnik. A fizika törvénye szerint semmilyen fából készült építmény nem képes több száz éven keresztül fennmaradni a vízen. Először azért, mert a viharok megtépázzák a kormányos és legénység nélkül sodródó hajót, a szelek letépik a vitorláját, eltörik az árbocát, a fatest elkorhad, szétesik. De személyzet nélkül nem sokkal jobb a fémből készült huszadik századi hajók esélye sem.

Akkor mi a magyarázata annak, hogy sok olyan hajó, amely annak idején a menekülő legénység szeme láttára süllyedt el, évek múlva ismét feltűnik? Ahogyan a Pamír is. A Pamírt eredetileg vitorlás iskolahajónak építették 1905-ben, és több mint fél évszázadon át használta a német tengerészet. Majd 1957-ben gabonát szállított. Amikor Buenos Airesből Hamburgba tartott, óriási viharba került, és a szél váratlanul megdöntötte.
Többé nem egyenesedett fel. A legénység S.O.S. jeleket adott, majd elhagyta a süllyedő hajót. Az életben maradottak látták, amint a Pamírt elnyelték a habok. Kevesen menekültek meg; a nyolcvanhatból mindössze hatan… A legénység háromnegyed része fiatal kadét volt, mind odaveszett.

A Pamír azonban huszonhét évvel később, 1984 késő őszén Anglia partjai mellett ismét feltűnt. Az egyik norvég hajó teljes személyzete látta. A tengerészek arra lettek figyelmesek, hogy több mint egy órán keresztül “kísértethajó” követi őket. Minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a Pamír a váratlan útitárs. A hátborzongató mégsem ez, hanem az, hogy a norvég szemtanúk nemcsak a Pamírt, hanem annak teljes legénységét is látták!

Ott álltak a fedélzeten, de senkin nem az angliai őszi éghajlathoz illő sötét, széltől védő kabát, illetve esőköpeny volt, hanem rövid, trópusi fehér ing, vagyis ugyanaz az öltözék, amely az elsüllyedéskor, a déli meleg éghajlatnak megfelelt. A fehér inges fiúk végig piros lámpákkal jeleztek, mintha segítséget kérnének.

Nem a norvég hajó tengerészei az egyetlenek, akik a felbukkanó kísértethajó fedélzetén más korból származó öltözetben látták a legénységet. Talán épp ebben a tényben rejlik a jelenség magyarázata. Mert miről van szó? Minden bizonnyal más dimenzióba került az “elsüllyedt”, elveszett hajó, így fordulhat elő, hogy később – akár száz-kétszáz év múlva is – visszatér.

És a legénység netán valóban él még, hisz’ számukra az idő nem múlott igazán. Egyelőre azonban ezt a feltételezést nehéz bizonyítani. Így az eltűnt hajók rejtélye még sokáig élő, valós titok lesz modern világunkban.

(forrás:nemere.hu)