Jelenlegi hely
.
A Hit éve nyomában Malagán

XVI. Benedek

Szeptember vége felé ezen az égtájon még nyár van. Az emberek nyüzsögnek a belváros utcáin és csodálkozva látták, ebben a szűk belvárosi utcában a máskor zárt templom kapu most tárva nyitva áll. Természetesen a kiváncsiak tömege kihasználta a lehetőséget és belépett Isten házába. Az első amit megállapíthatott, hogy bizony ennek az épületnek a gazdája nem a hitükben csalódott szegények közé tartozik.
Kicsit körbe nézve, különböző szentek élethű szobrai hivatottak növelni az áhítotot. Ezen a napon a gyönyörűen
felöltöztetett Szűz Mária életnagyságú szobra fogadta a kézcsókra hozzá járuló hívőket.
Azért a higéniára is vigyáztak, mert ez a kisfiú minden kézcsók után letörölte a Szentanya kezét.
Aki hódolatát tette a szobornál az egy kis emlékkártyát kapott ajándékba a kézcsók igazolásaként. Az Audiencia után a legtöbben kicsit körülnéztek a templomban. A szervezők előrelátást dícsérendő, egy másik Szűzanya szobrot is elhelyeztek a Templom átellenes hajójában. Erre a késő délutáni csúcsforgalomban valóban szükség is lett. A hívők sorban álltak a Szentanya áldásáért. A délutáni viszonylagos nyugalmat kihasználva ehhez a szoborhoz hozta el kézcsókra egy hívő anyuka gyermekét, ahol egy idősödő szolgálaton kívüli pap látta el a kézcsók utáni kéztörölgetés feladatát.

A többi templomban sem volt ez másként. Mindenütt díszes szobrok, arany, vagy ezüst kegytárgyak, értékes régi képek mutatják, az egyház gazdagságát Spanyolországban.
Malaga egyik fő látványosságát a katedrálist ezen a napon mégsem lehetett megnézni. Éppen virággal díszítik a bejárat feletti oromzatot a másnapi nagymisére. A katedrális toronya egy keskeny belvárosi utcából nézve.
A katedrális előtti tér, ahonnan az arra járok nézik az előkészületeket.
Egy egy ilyen templom járós nap után sok mindenen el lehet gondolkodni, de elsősorben azon, a gazdagságnak, az összegyüjtött értékeknek ez a látványa mennyire mélyíti el a vallásos hitet, és az egyház iránti elkötelezettséget. Talán Szűzanya is ezen gondolkodik maga elé merengő tekintetével.