Úgy tűnik, a
(nyelvtani) nemek harcának sosem lesz vége. Egyik kedves olvasónk a
Facebookon hívta fel a figyelmem egy
spanyol cikkre, melynek szerzője, egy bizonyos Álvaro Peláez nyelvész-újságíró nyelvhasználati tanácsokat ad, többek között a hangsúlyos [a]-val kezdődő
nőnemű főnevek determinánsainak helyes alkalmazásával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az ilyen jellegű cikkek mindig hasznosak, azonban nem mindegy, mit hogyan és mivel magyarázunk, mert a hibás magyarázat félrevezető is lehet.
Jelen esetben a cikk a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt – a „szabályos” la helyett – álló el határozott névelő használatát a következőképpen indokolja (a mi szempontunkból érdekes kifejezést kivastagítottam):
[...] 1. Por razones de sonoridad, para evitar la cacofonía, aunque son de género femenino con ellas se usa el artículo definido masculino el. Por eso decimos el águila, el hacha, el aula...
Vagyis magyarul: „Hangzásbeli okokból kifolyólag, a kakofónia (rossz hangzás) elkerülése érdekében, bár [ezek a szavak] nőneműek, velük az el hímnemű határozott névelő használatos. Ezért mondjuk, hogy el águila ’a sas’, el hacha ’a fejsze’, el aula ’a tanterem’...” – Sajnos ez a magyarázat éppen ott vét, ahol nem kellene, és csak az nem derül ki belőle, ami valóban világossá tenné az emberek számára, hogy miért az el névelőt használják a fenti szavakkal (és ez nem egyedi eset: nagyon sok spanyol forrásban ehhez hasonlóan, tévesen indokolják ezt a kérdést).
Kezdjük rögtön ott, hogy az érvelés súlyos tárgyi tévedést tartalmaz: a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt álló
el névelő ugyanis
nem a hímnemű névelő. Eleve képtelenség ezt feltételezni, hiszen miért állna hímnemű determináns egy nőnemű főnév előtt? A dolognak, mint egy
korábbi cikkben már érintőlegesen írtam róla, nyelvtörténeti oka van: a latin
ILLA nőnemű mutató névmás, amelynek hangsúlytalan alakjából a spanyol
la névelő származik, kezdetben *
ela alakot öltött az óspanyolban, amely azonban nagyon hamar
la alakra rövidült – egyetlen kivétellel: a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt. A fejlődést valahogy így kell elképzelni:
ILLA AQUILA > *
ela águila > *el’águila > el águila (azonban:
ILLAS AQUILAS > *
elas águilas > las águilas).
Szó sincs tehát semmiféle „hímnemű névelő”-ről, hanem egyszerűen a la nőnemű névelő morfológiai variánsával (alaktani változatával) állunk szemben. Az más kérdés, hogy ez véletlenül azonos alakú a hímnemű el névelővel, amely viszont a latin ILLE (> ell > el) mutató névmás folytatása. Az emberekkel tehát pontosan azt kellett volna megértetnie a szerzőnek, hogy itt nem hímnemű névelő van, hanem a nőnemű névelő vele azonos alakú változata, s így véletlenül sem jutna eszébe az olvasónak olyasmit feltételezni, hogy itt bármiféle hímnemű főnévről lenne szó.
Sajnos az ehhez hasonló téves magyarázatok azonban megerősítik a beszélőket azon tévhitükben, hogy a hangsúlyos [a]-val kezdődő főnevek „egyes számban hímneműek”. A leíró nyelvész persze azt mondaná, hogy teljesen mindegy, honnan származik az a névelő, a nyelv ettől még változik, és ha a beszélő úgy érzi, hogy az hímnemű névelő, és ezért elkezdi a többi determinánst is hímnemben használni az ilyen főnevek előtt, nem lehet mit tenni (az arte főnév például pontosan így vált mára egyes számban hímneművé). Viszont ettől még ugyanúgy hibás az az állítás, mely szerint az említett kifejezésekben hímnemű határozott névelő van.
Ám nem csak a határozott névelő alakja tér el a hangsúlyos [a]-val kezdődő főnevek előtt: hasonlóképpen viselkedik a határozatlan névelő (un, una), valamint összetételei, az algún, -uno, -una (< lat. ALIQUI + UNU, UNA) ’valamely(ik), valamilyen’ és a ningún, -uno, -una (< lat. NEC UNU, UNA) ’semelyik, semmilyen’ névmások is: un águila ’egy sas’, algún águila ’valamely/valamilyen sas’ és ningún águila ’semmilyen sas’. Fontos, hogy a szabály a mai nyelvben kizárólag főnevek előtt érvényesül; melléknevek előtt mindig a szabályos nőnemű alakok állnak: la alta montaña ’a magas hegy’, una (alguna, ninguna) alta montaña ’egy (valamilyen, semmilyen) magas hegy’.
Kivételek nélkül persze nem is lenne nyelv a nyelv, így e szabály alól is van néhány kivételes eset, amikor hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév előtt mégis a szabályos alakú la határozott névelőt használják – ezek az alábbiak:
-
a betűk nevei: la a ’az a betű’, la hache ’a h betű’, la alfa ’az alfa’;
-
a betűszavak: la APA [Asociación de Padres de Alumnos];
-
a női nevek: la Ana ’az Anna’;
-
a nőre utaló egyalakú főnevek, főnévként használt melléknevek: la árabe ’az arab nő/lány’.
Az utolsó esetet nyilvánvalóan az indokolja, hogy ilyenkor egyedül a determináns alakjából derül ki a jelzett személy neme – vagyis az el árabe szükségszerűen férfire utalna.
A spanyol ebből a szempontból még mindig következetesebb, mint például az olasz, amelyben egyes számban bármely magánhangzóval kezdődő főnév előtt – hangsúlyától és nyelvtani nemétől függetlenül – mindig ugyanazt a névelőalakot használják: pl. l’uomo ’az ember, a férfi’, l’arancia ’a narancs’, l’amante ’a szerető [férfi vagy nő]’ (vö. sp. el hombre, la naranja, el/la amante).
