.

A hétvégén kezdődik az augusztusi csillaghullás



Megérkezett a Perseidák meteorraj.


Ugyan csak augusztus 10-20. között lesz a legintenzívebb a csillaghullás, de már a mostani hétvégén ideér a meteorraj. A következő napokban óránként néhány tíz hullócsillagot láthat, de ahogy közeledik a tetőzés, akár száznál is többet láthat egy óra alatt.


A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. Az első megfigyelések a Perseidákról kínai csillagászoknak köszönhetően Kr.u. 36-ból származnak. Japán, kínai, koreai megfigyelések már a 8. és 9. században is előfordultak, később azonban a 12. század körül már csak szórványosan említik őket. Újkori újrafelfedezésük Adolphe Quetelet-nek köszönhető, aki 1835-ben Brüsszelben írta le először, hogy az augusztusban előforduló meteorok a Perseus csillagkép irányából sugárzódnak szét. A Perseidák elnevezés is innen eredeztethető.  A Perseidák szülőégitestje a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstökös, ennek a bizonyításául G.V. Schiaparelli számításai szolgáltak alapul.

Wikipédia


Amikor a Perseus csillagkép alacsonyabban helyezkedik el (alkonyatkor és kora este), akkor a meteorok száma kisebb, ugyanakkor, ha szerencsések vagyunk, megfigyelhetünk ügynevezett „földsúrolókat”, amelyek hosszú, lassú, színes meteorok, és vízszintesen haladnak át az esti égen. A földsúroló meteorok amilyen ritkák, olyan izgalmasak és emlékezetesek. Gyakran több színű, vékony csíkot húznak maguk után. Késő éjjel, mikor a meteorzápor radiánsa magasabbra emelkedik az égen, több és több Perseida meteor válik láthatóvá.




 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol