.

A hatalom középkori jele: összecsukható szék



Összecsukható székkel temettek el egy előkelő nőt a középkori Bajorországban

2022. augusztus 31. 17:00 MTI

Összecsukható székre bukkantak egy 1400 éves bajorországi sírban; ami ma helytakarékossági eszköz, egykor a hatalom és a méltóság jele volt.

Ülő alak kódex
Az ülőhely sokszor szolgált a státusz és személyes hatalom jelzésére (Wikipedia / Sailko / CC BY 3.0)

A mostani lelet mindössze a második, a kora középkorból származó, vasból készült összehajtható szék, amelyet Németország területén találtak – közölte a bajor műemlékvédelmi hivatal.

Európában eddig 29 olyan kora középkori sírt tártak fel, amelyben összecsukható székeket is elhelyeztek, ezek közül mindössze hat készült vasból.

A közép-frankföldi Ansbach körzetben fekvő Steinsfeldben, egy női sírban találták meg a régészek a Kr. u. 600-as évekből származó összecsukható széket, amely zárt állapotában 70x45 centiméteres, és az elhunyt lábainál helyezték el.

Mathias Pfeil hivatalvezető elmondta, hogy „ez az első pillantásra modernnek tűnő lelet abszolút ritkaság, és a legnagyobb kultúrtörténeti érdekesség, mert betekintést nyújt a lakosság vezető rétegeinek sírelrendezésébe, valamint a bútorok korai használatába”.

Szakértők szerint vasból és bronzból készült összecsukható székeket már az ókor óta készítenek.

Ezek a társadalomban betöltött tisztség fontos jelei voltak, szimbolizálták a hatalmat, tekintélyt és méltóságot.

Főként női sírokban fordulnak elő sírmellékletként. A steinsfeldi sírban egy 40-50 éves nő nyugodott.

A halott nő nyakában színes üveggyöngyökből álló nyaklánc volt, övén pedig többek között egy fibulákból és egy nagy gyöngyből készült medál.

Mellette feltártak egy férfi sírját is, abban egy bronz övcsatot, valamint egy teljes fegyverkészletet is találtak.


Régészet
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china