.

Hamarosan kiderül a Kanári-szigeteken vagy Hawaiban épül fel a viág legnagyobb csillagvizsgálója



A tiltakozások miatt Hawaii helyett a Kanári-szigeteken épülhet fel a világ egyik legnagyobb teleszkópja


A Hawaii-szigetek helyett a Kanári-szigeteken építhetik fel a világ egyik legnagyobb teleszkópját, ha a csendes-óceáni szigeteken nem engedélyezik a projektet – jelentette be a harmincméteres tükörátmérőjű teleszkóp, a TMT (Thirty Meter Telescope) építését felügyelő nemzetközi testület. A projekt kormányzótanácsa a múlt héten tanácskozott arról, hogy alternatív helyet keres a TMT számára azután, hogy a Hawaii Legfelsőbb Bíróság néhány hónapja a helyiek és környezetvédők tiltakozására érvénytelenítette a hawaii Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett TMT építésére kiadott engedélyt, és úgy döntött, mindaddig nem kaphat engedélyt a projekt, amíg újabb meghallgatás keretében nem mérlegelik az ellenzők petícióját.

A több milliárd dolláros projekt kaliforniai és kanadai egyetemek, valamint japán, kínai és indiai intézetek együttműködésében valósul meg. A jelenlegi csillagászati teleszkópoknál lényegesen nagyobb TMT 30 méter átmérőjű főtükre 492 darab, egyenként 1,4 méteres szegmensből fog állni. A gigantikus berendezésnek köszönhetően a tudósok tanulmányozhatják – többek között – az első galaxisok születését és a csillagvárosok evolúcióját, valamint vizsgálhatják, hogy ezek milyen kölcsönhatásba lépnek a szupermasszív fekete lyukakkal.

Az igazgatótanács által közzétett közlemény szerint a Kanári-szigetek legnyugatibb szigetét, La Palmát választották alternatívaként. A testület nem indokolta meg, hogy miért erre a térségre esett a választás. Henry Yang, a testület elnöke hangsúlyozta, hogy továbbra is Hawaiit tartják elsődleges helyszínnek, és minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy megszerezzék az engedélyt.


A Mauna Kea ideális a teleszkóp megépítésére, hiszen az év 300 napján tiszta az égbolt, és minimális a fény- és a levegőszennyezettség mértéke. Ugyanakkor az őslakos hawaiiak tiltakoznak a tervek ellen, mivel szent helynek tartják a hegyet: úgy tartják, hogy Hawaii istene a vulkán tetején lakik, ráadásul ott van legszentebb és legmélyebben tisztelt őseik temetkezési helye is. A helyi illetékes hatóság október 20-án kezdett újabb meghallgatásokat az ügyben, döntés a The New York Times szerint csak jövőre várható.



<iframe width="641" height="361" src="https://www.youtube.com/embed/G4wIXUbDR1E" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

 

 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china