.

Halott magzatot találtak egy négyéves kisfiú testében



Az orvosok a tüneteket hallva, először rosszindulatú daganatra gyanakodtak.

A négyéves indiai kisfiút – akinek nevét szülei kérésére nem hozták nyilvánosságra – családja állandó hasfájás miatt vitte kórházba a közelmúltban. Mint kiderült, a gyermeket már hosszú évek óta kínozták kisebb-nagyobb fájdalmak, de a szülők csak most gondolták úgy, hogy kiderítik, miért szenved a fiuk – írta az International Business Times.

A riportból kiderült, hogy a gyermek orvosai – a tüneteket hallva – először az emésztőrendszert érintő, rosszindulatú daganatra gyanakodtak. További vizsgálatokat rendeltek, köztük egy komputertomográfos vizsgálatot is, ami valami olyasmit mutatott ki a négyéves fiú szervezetében, amire senki sem számított.

A kisfiú bélrendszerének alsó részében ugyanis egy elhalt magzatot találtak, vélhetően a kisfiú elhalt ikertestvérének maradványait. Mint kiderült, a magzatnak már kifejlődtek a kezei, a lábai, sőt, még a körmei is, és csak egy bonyolult, több órás műtét során tudták eltávolítania.

Dr. Shirshendu Giri, a kisfiú kezelőorvosa elmondta, a fetus in fetu, vagyis a magzat a magzatban, mikor az egyik ikertestvér szó szerint bekebelezi a másikat, igen ritka jelenség: 500 ezer élve születésből mindössze egyet érint.

www.ibtimes.co.uk

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol