.

Granadilla, az elhagyott város




Extramadura különleges látnivalója Granadilla.


Épségben maradt a várkastély
 
A települést még a mórok alapították a 9. században. Ebben az időben muszlim és keresztény csapatok viaskodtak egymással a környék birtoklásáért. Végül a mórok voltak az erősebbek és 1160-ig uralták a területet. Ekkor foglalta el Leon királya, II. Fernando, a stratégiai fontosságú helyet, amit ebben az időben Granada-villának hívtak.
A 12. század második felében erőd s épült, hogy megakadályozzák a muszlimok újbóli előretörését. 1492-ben a katolikus királyok elfoglalták Granadát ezért  Granada - villát  átkeresztelték  Granadillára.
 
A település évszázadokon keresztül fejlődött de a 19. században halára ítélték.
Első lépésként 1955. június 24 -én a elrendelték  a Gabriel y Galán víztározó építéséhez szükséges, árterületek kisajátítását
Második lépésként 1960. június 15 -én értesítették a tulajdonosokat, hogy ingatlanjaikat az állami kisajátítja.
Ezt követően a város fokozatosan elnéptelenedett, az utolsó lakók  1964-ben távoztak.

Ekkor nagyjából 250 ház volt a faluban, amik a központi dombot ölelték körbe.
 

Igen ám, de a  számításokba valami hiba csúszott, a falut nem öntötte el a víz és a lakatlan házak pusztulni kezdtek.
 
Elhagyott falu
 

1980-ban a várost történelmi-művészeti komplexummá nyilvánították.  Ekkor kezdődött meg  rehabilitációja. Elsődlegesen a kastélyt és a védőburkolat nélküli falakat kellett megvédeni, amik az esőzések miatt nagyon tönkre mentek. 
1984-ben Granadillát felvették az Elhagyott Falvak Programjába, és azóta minden évben sok diák érkezik, hogy segítsen a falu helyreállításában. A megmaradt épületek többsége különböző oktatási programokat szolgál.
 

Háttérben a földnyelvekkel, szigetekkel tarkított víztározó és a falu romlai, előtérben a felújított utca részlete.


Valamikor így nézetek ki a falu utcái

Granadilla még élő lakói és leszármazottai évente kétszer összejönnek ezen a helyen, hogy emlékezzenek a 60-70 évvel korábbi életükre, amit félbetörtek a nagyszabású tervek.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol