A globális felmelegedés annyira mégsem globális

A Lundi Egyetem tudósai grönlandi jégfuratok és kínai barlangi üledékrétegek nyomelem-összetételét vizsgálva rekonstruálták a naptevékenység erősségének változásait a legutolsó jégkorszak végén, a 20 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti periódusban.

A legutóbbi glaciális maximumban, amikor a legnagyobb volt a sarki és kontinentális jégtakarók kiterjedése, vastag jégpáncél borította a mai Svédország egész területét és Németország északi részét, a tengerek szintje pedig legalább 100 méterrel volt alacsonyabb, mint napjainkban - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon.

"A kutatások nem várt összefüggést mutattak ki a klímaváltozás és a naptevékenység között, amelynek ingadozásai különösen regionális szinten befolyásolták az éghajlatot" - hangsúlyozta Raimund Muscheler, a Lundi Egyetem adjunktusa, a tanulmány társszerzője.

Manapság élénk tudományos viták tárgya, hogy milyen hatást gyakorolhat a naptevékenység az éghajlatra, milyen szerepet játszhat a globális felmelegedésben. A svéd kutatás arra világított rá, hogy a Nap nem annyira közvetlenül, a kisugárzott napenergia által, mint indirekt módon, a légkör általános cirkulációjára, a légáramlatokra gyakorolt hatásával befolyásolja az éghajlatot. - írja a hvg.hu

"A csökkenő napaktivitás miatt Európa északi részén hidegebb telek várhatók, mivel ibolyántúli sugárzása kihat a légkori cirkulációra. Érdekes módon ugyanezek a tényezők Grönlandon enyhébb, de csapadékos, viharos teleket eredményezhetnek. Kutatásaink arra világítanak rá, hogy a naptevékenységi jelenségeket mindenképpen figyelembe kell venni a jövőbeli globális és regionális klímamodellek kidolgozásánál" - hangsúlyozta  Raimund Muscheler.