.

Futóbajnok dinoszaurusz maradványt találtak Spanyolországban



Nem minden kétlábú ragadozó dinoszaurusz volt olyan lomha, mint a zsarnokgyík Tyrannosaurus rex. Egy 120 millió éve élt húsevő őslény maradványai azt sejtetik, hogy az ehhez a fajhoz tartozó egyedek igencsak fürgék lehettek.


A Spanyolországban feltárt őslény – a Scientific Report-ban  közölt tanulmány szerint – az egyik leggyorsabb eddig ismert dinoszaurusz lehetett. A futási sebesség meghatározásához a kutatók megmérték a lábnyomok hosszát, és összevetették azt a dinoszaurusz csípőmagasságával és lépéshosszával. Ez utóbbi ugyanakkora volt két egymást követő lábnyom között.

Alberto Labrador, a spanyolországi La Rioja Egyetem kutatója megkísérli felmérni a 2020 októberében feltárt therapoda futási sebességét a fosszilizálódott lábnyomok alapján.   Fotó: Alberto Labrador / AFP

 
Texasban és Utahban már a mostaninál gyorsabb, akár 48 kilométeres óránkénti sebességgel szaladó őslények maradványait is feltárták; ehhez képest a spanyolországi ősgyík csúcssebességét óránként "csak" 45 kilométerre becsülték.

A most feltárt őslény a theropodák csoportjába tartozik. Ezek a két lábon járó ragadozók nem tudtak repülni, csak szaladni; leginkább a híres velociraptorokhoz hasonlítottak. A fosszíliák alapján a dinoszaurusz – a kutatók becslése szerint – 150-195 centiméter magas és 390-480 centiméter hosszú lehetett.

 

velociraptor

A tudósok szerint elképzelhető, hogy éltek gyorsabb dinoszauruszok is a Földön, de a threapodák nyomait a legkönnyebb észlelni.

„A dinoszauruszok viselkedésének tanulmányozása igen bonyolult. Az ehhez hasonló felfedezések véleményem szerint nagyon fontosak, mivel ezekkel bővíthetjük a velük kapcsolatos ismereteinket.”

– mondta a Phys.org hírportálnak Pablo Navarro-Lorbés, a La Rioja Egyetem kutatója.

A dinoszauruszok viselkedését és mozgását általában számítógépes modellek alapján próbálják feltérképezni; az épségben maradt lábnyomok megerősíthetik vagy cáfolhatják ezeket az eredményeket.
Ezek "egyértelműen aktív, mozgékony állatok voltak" - mondta Hans Sues, a Smithsonian paleontológusa.

Forrás: Qubit

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china