Fülesbagoly a füles fotelon

 

 
Néhány évet visszaugrom, de a történetem , még ugyan nem történelem távoli, de nekem felejthetetlen, roppant érdekes, ezért közreadom , remélve másokat is szórakoztat.

   Rögtön leszögezem , szégyen ide szégyen oda, nem vagyok egy nagy állatbarát, mivel a budai híres Körtéren nőtem fel, ahol tudvalevőleg csak bazaltkockák, aszfalt, téglák voltak ,ám kert, fák sehol, ami bizony hiányozhatott a valódi állatállománynak, mert néhány kopott, girhes macska, meg vedlett füle-farka logó kóbor kutya, lehetett volna csak a barátom. De inkább a sintér volt az! Kutyát tartani ?...mikor az embereknek se volt mit enniük a legnagyobb úri dölyfnek számított.

 
 Mindazonáltal mikor kilenc éve leköltöztünk és állandó lakók lettünk Costa del Sol-on egy váratlan esemény jelentős változást hozott az állatok iránti érzelmeimbe.

Ugyanis egy nyári nap délelőttjén a szokásos teszek veszek, csellengés közben befordultam a hálószobába és megtorpantam a rémülettől, valósággal a márványhoz tapadt a talpam, a nagy füles fotelon megláttam egy fülesbaglyot. Mérhetetlen egykedvűséggel és közönnyel konstatálta valaki más is van rajta kivül a szobában, ami az én páni félelmemnek pont az ellenkezője volt. Hogy ö mit látott, nem tudom , de én láttam a  ragadozó karmait és az éles, tűhegyes csőrét. Hosszú másodpercekig néztük egymást, én ijedt zavarodottsággal ö bölcs nyugalommal. Mikor magamhoz tértem, nem magamtól , de szinte magától megoldódott a bagolyrejtély!
 

  Először gyorsan becsuktam a nappali ajtaját, mert egyszer egy véletlen berepülő szürke veréb  nem talált ki a lakásból és néhány pohár meg porcelán látta kárát a pánikos röpdösésének. Aztán fogtam egy rongyot azzal szelíden legyezgettem, nehogy megharagudjon, meg mondtam jó hangosan Hess Hess Madár. Meg sem rezdült, le sem csinált, csak a fotel mögé, ahogy azt később megláttam. 

   Tehetetlenségemben felhívtam feleségemet , aki egy ismerősünknél volt, és mikor megtudták milyen bajban vagyok, váratlanul a szerencse mellénk szegődött, mert a barátunk tini fiáról kiderült, hogy amatőr ornitológus. Tíz perc alatt nálunk voltak, a srác belépett és kacagva mondta hát ez nem is bagoly , hanem VÖRÖS VÉRCSE!...és kért egy puha plédet , a vércse mögé osont, aki továbbra is mindenre és mindenkire tojt, teljesen mozdulatlanul , mint egy kőszobor ült, ráboritotta , kivitte az erkélyre és huss elreptette.

   Nem sokkal ezután felfigyeltem két vércsére , akik oda és ide leszállva  a szomszédunk teraszára, szorgalmasan repkedtek szájukban ezt azt cipelve. Egyik nap , mikor érdeklődéssel figyeltem őket, a barátságos szomszédasszony áthívott és ámulva láttam 5, még a  tojáshéj a fenekükön kicsiny, ártatlan vércsemadarat.  A covid alatt, más dolgom nem lévén megszámoltam 17 vércsét, akiket igencsak megkedveltem és azóta is csodálattal nézem öket a lenyugvó vörös nap fényében, mikor a levegő varázslatos hódítóiként szállnak, zuhannak, köröznek, röpülnek, suhannak, és kitárt szárnyaik ezüstös színben csillog. Ök az én távoli , de jó barátaim.