.

Fasirt brokkoliból



Ismert étel, kicsit másként

Hozzávalók:

  • Hozzávalók 10-12 db fasírthoz:
  • 50 dkg brokkoli
  • 1 db sárgarépa
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db tojás (nagy)
  • 10 dkg zabpehely
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 mokkáskanál őrölt koriander
  • 1 mokkáskanál szerecsendió
  • zsemlemorzsa (a forgatáshoz)
  • 2-3 ek olíva olaj (a sütéshez)


Elkészítés

    1. A brokkolit szedjük rózsáira, majd alaposan mossuk meg. Ezután enyhén sós vízben, főzzük pár perc alatt puhára, majd szűrjük le. (Lehetőleg ne maradjon alatta víz!)
    2. A puhára főtt brokkolit ezután villával alaposan nyomkodjuk össze, majd hűtsük ki teljesen.
    3. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A sárgarépát reszeljük le egy káposztareszelőn.
    4. Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a reszelt sárgarépát és az apróra vágott fokhagymát, majd pároljuk pár percig, hogy a sárgarépa még roppanós maradjon. Ezután hűtsük ki teljesen.
    5. A brokkolit tegyük bele egy tálba, majd adjuk hozzá a szintén kihűtött hagymás-sárgarépás keveréket, és a zabpelyhet. Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, adjuk hozzá a kissé felvert tojást, majd alaposan keverjük össze. Ezután hagyjuk 15-20 percet állni, hogy a zabpehely felszívja a nedvességet.
    6. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olaj felével.
    7. A brokkolis masszából, nedves kézzel formázzunk ízlés szerinti méretű pogácsákat, majd forgassuk bele a zsemlemorzsába. Ezután tegyük egymástól kicsit távolabb, az előzőleg olajjal lespriccelt sütőpapírra. Végül pedig a maradék olajjal szintén spricceljük le a brokkolipogácsákat.
    8. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem.)

Megjegyzés

Tálaláskor a brokkoli fasírtot ízlés szerinti körettel és salátával kínáljuk.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol