.

Európát veszélyeztető következő krízis: Líbia



Az Iszlám Állam megvetette lábát Líbiában

Líbia pár száz kilométerre fekszik Európával szemben a Földközi-tenger partján. Az ország politikai stabilitása kihatással van Európa biztonságára.


Ma már nem lehet úgy tekinteni a világ eseményeire, hogy azok távol vannak  tőlünk, hatásai nem érhetnek el Európáig. Erre élő bizonyíték a párizsi terror és a migrációs válság. A következő krízis Líbiából indul, még ha most a média nem is fordít rá figyelmet.
Ameddig az utóbbi években a washingtoni politikusok legfőbb gondja Szíriában Bassar el-Asszad eltávolítása volt, addig Líbiában teret nyert az Iszlám Állam, amely Európát is a "meghódítandó" területek közé sorolta.

Az európai média mintha ügyet sem vetne a líbiai polgárháborúra, az államot 2011-ben szétbombázó európai hatalmak is hallgatnak. Hamarosan a kontinensünk szembesülhet azzal, hogy egy óriási terrorista hálózat épült ki, alig pár száz kilométerre a déli partoktól.

A líbiai polgárháború egyre brutálisabbá válásával, a Kadhafi rezsim eltávolítása után alakult  központi kormány összeomlásával (jelenleg már két kormány is van) párhuzamosan egyre kisebb a nemzetközi figyelem fordítódik az országra. Mintha az ország az elfuserált nyugati katonai beavatkozás felejtésre ítélt mementója lenne.

Pedig a válság egyre mélyül, a rivális felek közti szakadék is szélesedik, a retorikájuk is egyre lázítóbb. A líbiaiak, akik 2011-ben rövid időre egyesültek a Kadhafi megdöntése érdekében, most regionális támogatók kegyeiért versengenek. Olyan szövetségest keresnek, akivel egyesülni tudnának az iszlamizmus vagy anti-iszlamizmus netán a forradalom vagy ellenforradalom zászlaja alatt.
 

Az Iszlám Állam terjeszkedésének tervei
Magyarországra a 150 éves török megszállás alatti iszlám fennhatóság alapján tart igényt

Európa tehetetlenül szemléli az óriási terrorista hálózat térnyerését Líbiában. Míg Tripoli évtizedekig a stabilitást biztosította Észak-Afrikában, most egy olyan biztonságpolitikai vákuumot látunk, amely képes az észak-afrikai régió törékeny politikai struktúráját aláásni.

Az ISIS, kihasználva a zavaros helyzetet, felkutatta a hagyományos líbiai iszlamista sejteket és ma már a szervezet fekete zászlaja leng Szirt és Derna városain. Ezek bázisul szolgálnak Tubruk és Tripoli felé folytatódó terjeszkedésükhöz. Az ország olajkészlete feletti uralom hatalmas bevételt biztosítana az Iszlám Államnak, amire az utóbbi hónapkban elszenvedett veszteségei miatt nagy szüksége van.

Líbia a világ kilencedik legnagyobb olajkincsével bír, a maga igazolt 48.4 milliárd hordós készletével. Kiterjedt olaj-infrastruktúrája lehetővé tette napi 1.7 millió hordó kibányászását a Kadhafi rezsim idején. Jelenleg csupán napi 360 000 hordót exportál, de ennek nagy része az eddig felhalmozott készletekből származik. - írja a privatbankar

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol