Érthetetlenűl sok a természeti csapás Japánban

Az időjárás befolyásolása már régóta vágya az emberiségnek. Hol esőért, hol jó időért imádkoztak az emberek, a sámánok, a varázslók. Afrikában "hivatásos" esőcsinálók járták a szárazságtól sújtott falvakat. Igaz erre a szakmára csak a veszélyeket kedvelő kuruzslók vállalkoztak, mivel előfordult, egy-egy sikertelen esőhívás után a feldühödött falusiak a jól elagyabulálták az ügyetlen varázslót. Ez leginkább akkor fordult elő, ha már előre fizettek az esőcsinálásért.

A 20. században a kuruzslást felváltotta a tudomány és a technika. Az időjárás befolyásolásának vágya, most már tudományos alapokon, de továbbra is élt. Az elméletek kidolgozása utáni első kísérleteket az Egyesült Államokban, 1945 után a Project Cirrus néven futó programban kezdték.

Az első tudományosan is megalapozottnak tekinthető időjárás-módosítást Vincent Schaefer hajtotta végre 1946-ban. Egymotoros repülőgépével egy nagy kiterjedésű, középmagas rétegfelhőben repülve szárazjég (lehűtött CO₂) részecskéket szórt ki. Az eredmény igen meggyőző volt, a részecskékkel beszórt terület alatt megindult a havazás, a felhő szinte kilyukadt, míg a többi területen semmilyen csapadék nem volt.

A siker által nekibuzdulva, újabb kísérletbe kezdtek. Dr Irving Langmuir és kutatócsapatának figyelme a hurrikánok felé fordult. 1947 októberében az Atlanti-óceán felett kialakult hurrikánt nagy mennyiségű szárazjég kiszórásával akarták semlegesíteni. Kísérletük balul sült el, mert az óceán felé tartó hurrikán megfordult és az államok keleti partját érte el, ahol milliós károkat és halálesetet okozott. (A kutatás leírása és az eredmények 1952-es összefoglalása itt olvasható.) Akkoriban még nem voltak titkosítva az időjárás befolyásolására vonatkozó kutatások, így mindenki tudta minek köszönhették az ítéletidőt. Felelőtlen kutatásból bekövetkezett károkozás ürügyén be is perelték a teljes kutatócsoportot.
Erre az esetre a Védelmi Minisztérium (Department of Defense) keretein belül működő Védelmi Információs Műszaki Központ (Defense Technical Information Center) is felfigyelt. Rájöttek, minek a költséges háborúzgatás, egy erős vihar is harcképtelenné tudja tenni az ellenséget. Ráadásul, ha ez a vihar az ellenség hátországában nagy területen pusztít, akkor megosztja a figyelmet, erőket vonhat el a harctérről, és demoralizálja a katonákat. Az időjárás befolyásolásának programja ezután már titkosított katonai programmá vált. Az időjárás uralása számtalan lehetőséget biztosít a technológia tulajdonosainak. Országokat lehet zsarolni egy kilátásba helyezett természeti csapással, tönkre lehet tenni az ellenséges országok mezőgazdaságát, vagy szélsőséges időjárás előidézésével az energia ellátásban is lehet komoly zavarokat okozni.

A fejlődés itt is rohamléptekben történt és a kifejlesztett új technológiák nem álltak meg az esőcsinálásnál. A 70-es évekre már komoly technikai arzenál állt rendelkezésre természeti katasztrófák előidézésére, legyen az földrengés, árvíz, cunami, hurikán, esőzés, vagy szárazság.
Akik kételkednek, hogy az időjárás módosító technológia valódi, és hosszú múltra tekint vissza, azok jó ha tudnak az 1978-as amerikai-szovjet időjárás módosító hadviselés betiltásáról szóló szerződésről.


Ennyi bevezető után nézzük napjaink tényeit.

Japánban nincsenek olajmezők, szénbányák ezért sokáig a növekvő energiaigényt importból kellett fedezniük Ezt a világot behálózó, leginkább amerikai tulajdonú, olajipari cégek közbeiktatásával tudták megoldani. Azonban a Japánban épült atomerőművek egyre nagyobb függetlenséget biztosítottak az olaj importjától az ország villamosenergia ellátásában.
Benjamin Fulford oknyomozó újságíró szerint, a 2000-es években a kormányzati irányvonal erősödő függetlenedése az amerikai gazdasági érdekektől, az olajüzletben érdekelt befolyásos üzletembereknek, politikusoknak nem tetszett. A személyes tárgyalásokon sem közöledtek az álláspontok, igy az energiapolitika miatt feszültségek keletkeztek köztük.
És mi történt váratlanul 2011-ben? Egy hatalmas földrengés okozta cunami elsöpörte a Japán atomerőmű programot.

Azóta eltelt három év, és ebben az évben a kiszolgáltatott energiahelyzet miatt újból előtérebe került az atomerőművek építése és működtetése.

De mi történt az idén?
Nyáron június elején, általában tájfunmentes időszakban egyszer csak kitört a Neoguri nevű szuper tájfun és Tokió felé tartott, amit szerencsére nem ért el.
Most, október elején a japán hatóságok megint megkongatták a vészharangot. A Phanfone nevű tájfun a meteorológusok előrejelzése szerint egyenesen Tokió felé tartott.  Hatalmas előkészületeket tettek a várható károk mérséklésére. Itt is a véletlen a szerencse segített. A jelzett időben a tájfun, mintha falnak ütközött volna, elkerülte Tokiót, és a part menti övezetekben is csak kisebb károk keletkeztek. De hát a természet nem hagyja magát. Ha egyszer kinézett egy célt, azt el kell érnie. Most, november 9-én, három nappal később a Phanfone tájfun után újabb, még erősebb, Vongfun nevű tájfun keletkezett az óceén felett és jelenleg Japán felé tart. Ennek ereje felülmúl minden eddigit. A japán meteorológusok előrejelzése alapján Tokió megint a veszélyeztetett övezetbe tartozik.
Az emberek és a hatóságok izgalommal figyelik, hogy a vihar ereje véletlenül megtörik e annál a vonalnál ahol az előző két tájfun is irányt változtatott.
Úgy tűnik, mintha a természet haragvó, és békésebb fele viaskodna egymással.
Benjamin Fulford újságíró forrásai szerint, az időjárással kisérletező katonai központban 9 éve új vezetés van, amelyik más politikai nézeteket vall. Az is érdekes, hogy 9 éve (a Sandy hurrikánon kívül) nem érte el tájfun az államok partjait.

Azonban nem csak egy központ alkalmas az időjárás befolyásolására. Vajon ezek képviselik a természet haragvó és békés oldalát?
Kivácsan várjuk, vajon a mostani, Vongfun tájfun be tud e törni Japánba.

P.R.