.

Érett paradicsommal is lehet fesztivált csinálni




Az idén is megtartották a hagyományos paradicsomfesztivált a spanyolországi Bunolban

Száznegyven tonna paradicsommal dobálták meg egymást szerdán reggel az ünnep résztvevői. A Tomatina becenéven emlegetett  fesztiválon 22 ezer ember fegyverkezett fel a dobálózás nélkülözhetetlen kellékével a puhulásig érett paradicsommal.

A külföldieknek, illetve azoknak, akik Spanyolország más vidékeiről érkeztek 10 eurót kellett fizetniük azért, hogy paradicsomot dobálhassanak. A helyi lakosok közül viszont ötezren ingyen vehettek részt a különös eseményen. Az idei fesztivál volt már a második, amelyet fizetőssé tettek a többségnek. Tavaly korlátozták először a résztvevők számát a belépődíj bevezetésével, mivel a 10 ezer lakosú kelet-spanyolországi városra, az odasereglő 45 ezer látogatóval túl nagy teher nehezedett. Persze a paradicsomháború közepette ebből semmit sem érzékelte a csatázók. Akadt olyan is, aki cselesen vízipisztolyt töltött meg paradicsomlével. 

A Valenciához közeli város egyébként a bevételt az 5,5 millió eurónyi adósságának csökkentésére, illetve most elsőként indiai karitatív programok finanszírozására fordítja.

Egyre színesebb a paletta

Az eseményt élőben lehetett követni az interneten több fix kamera, illetve egy mozgó videoriporter segítségével.

További újdonság volt, hogy kétnapos zenei fesztivál is kísérte a „lucskos néphagyományt”. Idén is egy játékfilmet és egy reklámfilmet forgattak a vörös paradicsompép borította bunoli utcákon, ahol a fotók tanúsága szerint, mindenki "elázott". 

A szerdai paradicsomcsatát vasárnap az aprónép Tomatinája vezette fel: ezen a napon 2500, álarcot és búvárszemüveget viselő gyermek dobálta meg egymást 6,5 tonna paradicsommal.

A csata iszappal folytatódik tovább

Egy dél-koreai várossal kötött csereprogram részeként hétfőn Bunolban iszapcsatát is rendeztek, míg a távol-keleti Boryeongban paradicsomcsatát tartanak.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor egy felvonulás alkalmával rivalizáló fiatalok csoportjai paradicsommal dobálták meg egymást. A bunoli önkormányzat 1980-ban tette hivatalossá a világ minden tájáról egyre több látogatót vonzó eseményt.

Paradicsomban úszik minden
Forrásanyag: AFP

 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china