.

Elhízottak országa: Magyarország



A világ NEGYEDIK legelhízottabb nemzete lettünk

Kritikus jelentés látott napvilágot…

Elhízás tekintetében Magyarország az első helyen áll az EU-ban, míg világszinten a 4.legrosszabb adat a miénk. A pandémia alatt a magyarok átlagosan 3-5 kg-ot híztak.

A vírussal kapcsolatos korlátozások tehát még inkább rontottak a helyzeten, ami azért is aggasztó, mert a koronavírus halálozások kockázata a túlsúllyal együtt nagy eséllyel nő.

Tízszer magasabb a koronavírussal összefüggő halálozás azokban az országokban, ahol a népesség több mint fele túlsúlyos – az összefüggés egyértelmű. A koronavírus nemcsak a túlsúlyos felnőttekre, de az elhízott gyerekekre is nagyobb veszélyt jelent.: Az intenzív terápiát igénylő fiatalok szinte kizárólag elhízottak voltak. Az elhízás a légzési kapacitás csökkenését és a véralvadás módosulását eredményezi.

Elhízásban – főleg, ha 2-es típusú cukorbetegséggel társul – károsodik az immunrendszer működése. Mindez azt jelenti, hogy a baktériumokkal és a vírusokkal szemben kevésbé lesz a szervezet ellenálló. Ennek következménye, hogy az elhízás hajlamosít különböző fertőzésekre, azaz könnyebben kapja ezeket a túlsúllyal küszködő ember, és nehezebben is birkózik meg vele a szervezet. A fertőző betegségek tovább tartanak, miközben szövődményeik is nagyobb eséllyel alakulnak ki.

Elhízásban sajnos Magyarország igen előkelő helyezést foglal el, amivel vezeti ezt a nem túl dicsőséges európai rangsort. Világszerte pedig a 4. helyen állunk, mivel nemrég Új-Zéland letaszított minket a 3. helyről. A változás nem annak köszönhető, hogy ennyire lefogyott nemzetünk, hanem annak, hogy az új-zélandiak meghíztak.

Sokan még mindig csak esztétikai problémaként értékelik az elhízást, noha az az egészséget súlyosan veszélyeztető állapot, amely a  betegségek kockázatát a sokszorosára növeli.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china