Elfeledett középkori metropolisz: Ani

Elfelededett, elpusztult középkori város: ANI

A világban léteznek olyan városok, melyeket fénykorukban több százezren laktak, de valamely okból elnéptelenedtek, emlékük elhalványodott, maradványaik elpusztultak, vagy elvesztek a terjeszkedő őserdő dzsungelében. Több elfeledett város maradványait csak a XX. században fedezték fel, és a régészek ekkor döbentek rá, hogy a középkor hajnalán, a világ számos pontján valóban léteztek olyan civilizációk, amikről a korabeli utazók írtak. A mesés kelet gazdagságáról sok leírás szólt, de ezek valóságáról csak a régészeti feltárások győzték meg a történészeket.  
A Közel-Keleten vannak városok melyek különböző hatalmi harcok során néptelendtek el és már romjaik emlékeztetnek az egykor volt gazdagságra, az ember csodálatos építő tehetségére. Ezek közé tartozik a török-örmény határon fekvő Ani.

Törökország keleti határán, a szigorúan őrzött örmény határt jelentő Arpaçay folyó mély szurdoka mellett omladozik Ani, a balsorsú szellemváros.

 

Ani, az örmény romváros  felfedezése hatalmas élmény volt számomra. Hihetetlenül nagy civilizáció emlékeit láttam. Szomorú látni, hogy miképpen pusztulnak a maradványok. Ez a hely bárhol máshol ünnepelt szenzáció lenne: itt viszont a sorsát a 20. századi örmény-török szembenállás árnyékolja be, valamint az, hogy a határfolyó mentén fekszik.- írja a helyszinen járt Dr. Pap Norbert magyar  geográfus

Az örmény határsáv előtt egyszer csak hatalmas falak magasodnak keresztben az autóúton. A falak mögött sivár rommező terül el, ahol egy szakadékoktól határolt földnyelven láthatók az egykor a földkerekség leggazdagabb városai közt számon tartott Ani maradványai.
 
Valaha itt volt a térséget – a mai Örményország és Kelet-Törökország legnagyobb részét – uraló Bagratidák királyságának központja, amelyet az „Ezer templom városá”-nak is neveztek. A dinasztia fénykorában, a 9. és 11. század között, Aninak kétszázezer lakosa lehetett, többnyire gazdag örmény kereskedők, akik ekkoriban, a Selyemút északra tolódásával még nagyobb vagyonra és még több ellenségre tettek szert. 1064-ben Alp Arszlan vezetésével a szeldzsuk törökök huszonöt napnyi véres ostrom után elfoglalták a várost – az egykori leírások szerint az utcákon alig lehetett járni a holttestektől – de a 13–14. században a különféle hódítók által odaültetett kormányzók fennhatósága alatt még egyszer felvirágzott, hogy aztán a 18. századra csaknem teljesen elnéptelenedjen.

Aniból leginkább néhány templom maradt meg – ezek voltak ugyanis használatban a legtovább néhány elszánt remetének köszönhetően –, így most ezek jelentik a város voltaképpeni látnivalóit.
Miután a vidék 1878-tól orosz fennhatóság alá került, egy bizonyos Nyikolaj Marr – később elkötelezett szovjet nyelvész – 1892-től megkezdte az első rendszeres ásatásokat, amelyek 1917-ben félbeszakadtak. A leletek többségét azonban az ismét bevonuló török csapatok pusztítása elől még sikerült evakuálnia: ezek ma a jereváni múzeum büszkeségei.

Anit is nyilvánvalóan ugyanaz az átok sújtja, mint a vidék más örmény emlékeit: alakja annyira szimbolikus, és sorsa annyira átpolitizált, hogy nehéz elvárni a helyi hatóságoktól az érdemi figyelmet és a körültekintő gondoskodást.