Eldőlt, mostantól a Raptor-gyilkos PAK-FA neve: Szu-57-es!

2010-ben repült először, de már akkor látszott, hogy az elnevezés nem lesz olyan egyszerű: korábban – a tervezés első időszakában – a funkciójához kapcsolódóan emlegették PAK-FA néven (Перспективный авиационный комплекс фронтовой авиации, Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexum), ami, valljuk be, valóban nem annyira illik egy ultramodern harci géphez. Később hallottuk sűrűn a T-50-es megnevezést: a Szuhoj-iroda korábbi kísérleti prototípusainak is adott ilyen jelölést, például a Monyinóban is kiállított T-4-es stratégiai bombázónak a hatvanas évekből, amely csak tízszer repült, vagy más Szuhoj-típusoknak, a Szu-7 és a Szu-9 egyik ősének – ez volt az ötvenes években repült két kísérleti alapgép –, a T-1-nek, majd a T-3-nak. Szóval a T-50-es is levezethető volt a hagyományok felől.
 

Korábbi elképzelések szerint a gépnek 2013 és 15 között kellett volna hadrendbe állnia, ehhez képest kicsit meglepő volt a fejlesztő cégnek az a nyilatkozata 2015-ben, hogy a gép „tökéletesen teljesítette” minden próbáját. Egyébként a végleges változat szolgálatba kerülése kapcsán az is elég sok találgatásra ad okot, hogy a gépet eddig nyilvánosan – beleértve a néhány hete zajlott idei moszkvai repülőszalont – nem repültették az igazi, vagyis a valójában neki fejlesztett, fejlesztés alatt álló hajtóműveivel, csak azokkal, amelyek korábbi Szuhoj-típusokhoz tartoznak,

Néhány éve egyebek mellett azt az előnyét is hangsúlyozták, hogy a T-50 a kétszáz milliós amerikai F-22-eshez képest egyharmadnyi költséggel legyártható, ugyanakkor a mostani árát példányonként 156 millió dollárban határozzák meg.

És nem véletlen, hogy ebben a „paraméterben” is az amerikai harci gép az irányadó. A Szu-57-esnek jónéhány éve létezik egy másik „beceneve”: „Raptor-gyilkos”. Az orosz értékelés szerint a Szu-57 „minőségében a tőle 20 évvel idősebb amerikai »erődemonstrátor« fölött áll, több szempontból is (sebesség, manőverező képesség, hatótávolság, fegyverrendszer)”. Ami biztosnak tűnő információ: a Szu-57-es az orosz repülőgépipar első igazi alacsony észlelhetőségű típusa, a maximális utazósebessége 2600 kilométer óránként, képes a szupercirkálásra, vagyis hangsebesség feletti tartós repülésre utánégető használata nélkül, a maximális szolgálati csúcsmagasság húsz kilométer. (A Raptor esetében például a csúcsmagasság, mint pontos adat nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ez legutóbb akkor volt „éles” téma, amikor kiderült, hogy az egyik gép elvesztését az oxigénrendszer hibája okozta. Akkor átmenetileg korlátozták a gép repülhető magasságát, de hogy eredetileg milyen repülési szintre emelkedhet, arról akkor sem közöltek pontos adatot.)

F22 és a SZU-57

A „Raptor-gyilkosnak” azért sem lesz könnyű dolga, mert az F-22-es sem ugyanaz a gép már, mint ami az első szériában szolgálatba állt, sőt, most indul az újabb továbbfejlesztési periódusa. A Szu-57 kiváló manőverező képességeiről remek felvételeket láthattunk az idei MAKS videói között is, miközben persze az F-22-es is elég komoly ilyen jellegű bemutatókat tartott már, de a lényeg az olyan adatokban rejlik például, mint az igazi „stealth-képességet” jelző radar-keresztmetszet, a gép saját radarjának, aktív és passzív felderítő rendszereinek minősége,  a digitális repülésvezérlés, vagyis rengeteg minden, ami a látványos bemutatókon nem derül ki egyik gépről sem.
Hogy valójában a gépek „bőre alatt” mi rejlik, az leginkább harci körülmények között válna valóságosan lemérhetővé, de remélhetőleg ilyen éles összehasonlításra nem kerül sor.

 
Forrás: iho