Egy kellemes dálutáni séta benyomásai

2018, március 28 - 01:46 | P.R.

A mostani márciusi időjárás elég mostohán bánt a jó idővel. Costa del Sol tengerparti részén, az ilyenkor megszokott langyos tavaszi napsütés helyett eső, meg viharos szél váltogatta egymást, de amikor a helyzet fokozódott a kettő egyszerre is előfordult.

A jó hír viszont az, hogy semmi sem tart örökké. Ezen a héten végre megérkezett a jó idő, most már élvezhetjük a napsütést, és a 20-22 fokot. Tökéletes kiránduló idő.

Így aztán délután el is indultam sétálni.
Nem olyan rég sikerült felfedezni egy sétára alkalmas keskeny, kisforgalmú, betonozott utat, ami a dombokon keresztül vezet Mijasra.

Az út mellett, mindentől távol, igen komoly házak állnak. Nem is értem, hogy ennyire kint a természetben hogyan tudnak a tulajdonosaik megllenni. Láttunk egy olyan kiadó barlang lakást is, ami még az Airbnb.com-on is szerepel, méghozzá elég jó foglaltsággal.

A szikla alatti természetes barlangot falazták le és mögötte alakítottak ki a két szobát + nappalit, és a mellékhelyiségeket.

Egyébként az út melletti szikla képződmények igen érdekesek, nem is tudom mi tarja őket a magasban, miért nem szakadnak le.

Ezen az úton tovább haladva, egy meredek emelkedő után áll egy kis templom, ami a XVII-XVIII. században épült, emléket állítva egy hajótörést szenvedett hajó legénységének szerencsés megmenekülésére.

Mint a templom melletti emléktáblán olvasható, ezen a területen az 1400-as években virágzott egy Osunillas nevű település, amiből mára csak csak a régi erődítmény? kastély? falának egy darabja maradt meg. Ezt a területet a katolikus királyok 1483-ban, a mórok bejövetele és letelepedése után több mint 700 évvel, foglalták vissza.. Az addig virágzó település és mezőgazdaság, a szorgos mór parasztok és állattenyésztők elűzése után évszázadokra szegénységbe süllyedt.

A mórok 711-ben keltek át a Gibraltári szoroson, és 100 éven belül szinte az egész Ibériai-félszigetet elfoglalták. Sikerük titka abban rejlett, hogy nem rabolni jöttek, hanem új hazát kerestek.
Ezen a területen élő egyszerű mór emberek, akiknak ősei már minimum 7 - 8 generáció óta itt éltek, ezt a területet hazájuknak tekintették.

De hát ez a múlt, ami elmúlt.

Visszatérve a jelenbe az órámra néztem és rájöttem indulni kell hazafelé. még majd egy óra mire az út elején leparkolt kocsihoz érek. Ilyenkor este 7 óra felé már hűvösödni kezd, a dzsekimet meg a kocsiban hagytam.

Ahogy sétáltunk visszafelé, elnéztem a tájat.

A távolban egy nemrég épült kertváros házai látszódnak, ahol már minden szabad helyet értékesítettek, de küzvetlenül sétaútunk mellett még akad beépítetlen terület, ahol a lovak is a természetes környezetükben élhetnek.
Egyenlőre.
Csupán idő kérdése, mikor jelölik ki ezt a részt is építési területnek, ahogy a főúthoz közeli részeken is történt. Aztán házak, utcák kerítések nőnek ki a földből, és a természetes táj csak szép emlék marad.

Szép séta, kellemes idő, és valódi vidéki táj, nem a felkapott mijasi turista centrum. Ezekkel az érzésekkel és látnivalókkal gazdagodtam a séta folyamán.

P.R.

Címkék:

beszámolók