A londoni Michael Marten 2003-ban egy olyan fotósorozaton töprengett, ami a táj változását tudná megragadni. Időjárás, erózió, az évszakok váltakozása – ezek jártak a fejében, amikor egyszer Skócia déli részén kalandozva eljutott a Berwickshire-i öbölbe, ahol az egész napot fotózással töltötte. Az otthoni előhíváskor vette észre azt a változást, amit mindig is meg akart örökíteni: a mozdulatlan tájba beömlő tengert. És már meg is volt a koncepció: Marten elhatározta, hogy körbefényképezi a Brit-szigetek öbleit apály és dagály idején. Sorozatában az egzotikum a víz kitartó munkája, amivel nap mint nap változtatja a fövenyt mederré, a szirtet mólóvá, a földnyúlványt szigetté. És vissza.

Martent lenyűgözték a mészkősziklák, a hosszú homokos partok, a sós lápok, a homokdűnék és a mólókkal szegélyezett mély tölcsértorkolatok, de ugyanúgy lenyűgözte az, hogy míg a csipkézett nyugati partokat 10-15 méteres árhullám önti el, addig a szigetet megkerülő árhullám alig éri el az egy métert. Ezt illusztrálja ez a két kép a Grain Towerről. Az erőd száz éven keresztül őrizte a Temze hosszú tölcsértorkolatának déli bejáratát, 1946 óta azonban az oda vezető sétánnyal együtt csendben eszi a só.
Marten képeiről kitűnik, hogy a brit partokhoz mennyire hozzátartozik az évezredek óta a tengerből táplálkozó brit civilizáció jelene és múltja.

Az inspirációhoz nem kell világrekorder vízszintemelkedés: az Északi tenger egy-két méteres dagálya is képes totálisan újrarajzolni az öblöt. Marten az Egyesült Királyság Hidrográfiai Hivatalának dagálytáblázatait böngészve tervezte meg, mikor érdemes elkészíteni egy-egy képpárt.