Caminito del Rey-re kirándultunk

2016, október 28 - 10:52 | P.R.

Magyarországon nem igazán ismert az a különleges gyalogút, ami Spanyolországban, Malagától 65 kilométerre, a Guadalhorce folyó kanyonjának függőleges sziklafalán vezet

Régebben nem is hallottam róla, és az útikönyvekben sem szerepelt az ajánlott látványosságok között, mivel erre menni az utóbbi évtizedben életveszélyes volt romos állapota miatt. Ennek ellenére sokan voltak, akik itt akarták növelni adrenalin szintjüket és nekivágtak. Sajnos nem mindenki ért el a kanyon másik végére, mivel a leromlott állapotú beton járóka, az út lezárásáig, minden évben megkövetelte a maga halálos áldozatait.

Nem csoda, ha ezeken a helyeken minden évben lepotyogott valaki

A táj, és a kanyon látványa engem nagyon vonzott, de képeken látott út kifejezetten taszított. Sokan voltak így, akik szívesen megnézték volna, de a képek láttán inkább kihagyták ezt a látványosságot.

1905-ben kezdték Malagától 60 km-re a Guadalhorce folyó gátjának építését. A munkálatok révén két nagy víztározó jött létre, amit a folyó köt össze az évmilliók során kivájt kanyonban, a több száz méter magas függőleges sziklafalak között.
Az építkezéskor szükség volt a két helyszín közt egy rövid összekötő útra, melyen a munkások gyalogosan tudtak közlekedni. Ennek építése sem volt egyszerű, hat évig tartott. A függőleges sziklafalba vasgerendákat véstek és erre építették átlagosan 100 méter magasban az egy méter széles gyalogutat. Ez az út már abban az időben is híressé vált szépségéről és veszélyességéről.
1921-ben az elkészült gátrendszer átadásakor XIII. Alfonz spanyol király is végment ezen az úton, ami innen kapta nevét. Camino del Rey (király útja), vagy Caminito del Rey (király ösvénye)

2015-ben változott a helyzet. Megkezdték a Caminitó del Rey felújítását amit 2016 tavaszára fejeztek be.

Na, eljött az én időm, gondoltam, éa a megynyitás utáni hónapban családilag elmentünk El Chorroba, a kanyon bejáratához. A felújítás képei nagyon látványos kirándulást vizionáltak és a csáberőt még az is növelte, hogy az első hónapban nem kell belépésért fizetni.
- Jó napot kívánok! Hárman vagyunk. - közöltem határozottan a bejáratnál. Ennek nagyon örültek.
- Belépőjük van?
- Én azt olvastam, hogy az első hónap ingyenes, nem kell jegyet vásárolni. - válaszomra kényszeredett mosolyt és egy rövid, de velős felvilágosítást kaptam.
- Ez így igaz, vásárolni nem kell, de helyet és időpontot foglalni azt igen. Korlátozott a fogadó kapacítás. Foglalni az interneten lehet, de már szeptemberig le vannak foglalva a helyek.

Pirossal jelölve a kanyonon keresztül vezető út a Caminito del Rey, kékkel pedig az, ha valaki lekési az utolsó buszt, hogyan tud gyalog visszajutni leparkolt kocsijához.

Ez nem jött össze, de legalább megtudtam legközelebb hova kell menni. Ez a legközelebb október közepén volt. Csupán ennyit vártunk a következő szabad helyre. Igaz, nyáron a 35-40 fokban nem keresgéltünk lehetőséget, nem vágytunk hőgutát kapni a sziklafalak közt.

Végre eljött a nap. Kellemes idő, 24-25 fok, ideális kiránduló idő. Délután ötre volt időpontunk, de az interneten azt tanácsolták, legalább fél órával korábban érjünk oda. Némi számolgatás: tőlünk 95 km, kanyargós út, korábbi odaérés: indulás három órakor.

Az ember tervez, aztán az események meg áthúzzák számításait. Dél körül elkezdett a falból spriccelni a víz. Vízteleníteni csak csak a főcsap elzárásával lehetett, ami az egész házban elzárta a vizet. Ha így marad, sem este, sem másnap nincs vizünk, ami igencsak hátrányos egy háztartésban.
Telefonálgatás, majd a csodával határos módon a biztosító küldött ki vízszerelőt. Igen ám, de mindez időbe tellett, így a tervezett indulás ideje jó fél órát késett.

Na nem baj, legfeljebb nem leszünk ott félorával korábban, bíztattam családom. Számomra útközben derült ki, hogy a Caminító del Rey déli bejárata októbertől zárva, csak az északi bejáraton lehet bemenni, ami a parkolótól 2,7 kilométerre van, az ott elhelyezett tábla szerint. (Nekem többnek tűnt.) Igaz, erőltetett menetben mentünk, de igy is 3/4 óra volt az út. Szerencsére pont időre odaértünk, még nem engedték be a már ott várakozó csoportot. Erős szívdobogás közben kaptam meg a kötelező védősisakot. A szívdobogást nem az előttünk álló szakasztól való félelem, hanem a rohamléptekben megtett 2,7 km okozta.

Negyed hatkor engedtek be az ótra, de előtte elmondták: a kanyon hossza 5 km, és utána még 1,5 km-t kell gyalogolni a buszhoz, ami visszavisz a parkolóig. Az utolsó busz 1/8-kor indul. Gyors fejszámolás: 2 óra 15 perc alatt kell úgy végigmenni ezt a 6,5 kilométert, hogy közben nézelődjünk, fényképezzünk.

Hát rajta! Néhány lépés után beértünk a meredek sziklfalak közé. Én jobbnak láttam a falhoz símulva haladni, mert korlát mellett ött tátongott a mélység. Amikor lenéztem, megszédültem. Erre mondják, szédítő mélység.

Aztán pár száz méter után egy védett völgy következett, aminek alján egy romos ház áll. Valószínűleg állatokat tarthattak itt, mivel a Gadalhorce folyó vize, és az általa táplált zöld növényzet bőségesen rendelkezésre állt. A kovetkező kanyon bejáratától visszatekintve látszik a völgy zártsága, a hegyen kívüli világtól való elszeparáltsága. Az sem mindennapi, ahogy a sziklafal oldalán vezet az ösvény.

Nem sok idő maradt a nézelődésre, mert nem csak mi, hanem az idő is haladt, igy belekezdtünk a következő szakaszba. A felújított út alatt több helyen lehetett látni a romos állapotú, régi ösvény keskeny, töredezett szakaszait. Nem csoda, hogy az életveszély miatt arra nem engedték rá turistákat.

Ez a kanyon a végső, utána már hamar véget ér az út. KIjáratánál gyönyörű kilátás nyílik a folyó felduzzasztott alsó szakaszára.

Itt ér véget a Caminito del Rey sziklafalhoz erősített szakasza. sok idő nincs a bámészkodásra, hiszen 20 perc múlva indul a busz. Az esti szürkületben azonban még visszanézek a mesebeli sziklafalra, az oldalán kialakított útra, és megállapítom, az ember milyen apró lény a természet teremtményeihez képest.

A jobb felső kép nagyítása a kijárat felé tartó emberekkel.

Innen már valódi sétaút vezet a buszmegállóig, amit esetünkben séta helyett szinte futólépésben tettünk meg, hogy elérjük a buszt.
Fantasztikus táj, rendkívüli élmény. Annak aki aki erre az útra vállalkozik azt tudom tanácsolni, valamelyik korábbi időpontot válassza, mert számomra ez a két órányi idő a nézelődés helyett inkább rohanás volt, hnehogy lekéssük az utolsó buszt.

Erre több időt kell szánni. Talán majd legközelebb