Jelenlegi hely
.
Calahondatól-Marrakeshig
Szerző:
Gesler György
Calahondatól-Marrakeshig
Megint afrikai pontosabban marokkói kalandjainkról fogok írni, a bolond vagy éppen nem is olyan vicces dolgokról, amelyek így- úgy megestek velünk!
Mikor átszálltunk Casablancan a Marrakeshbe induló gépre kb egy órát kellett várni papir forma szerint. Az első fél órát nyugodtan eltöltöttük , bár meglepően kevesen üldökéltek az arab? mór ?. gazdag mozaik díszitésű várócsarnokban ahol az egykedvű tranzitutasokat terelik össze. Viszonylag békés és nyugodt volt a hangulat , nem feküdt senki a földön, nem ütögette senki kétségbeesve az automát , hogy kidobja a befizetett Coláját , nem sikoltozott egy életunt csecsemő, szóval vártuk a monitoron megjelenő bíztató jeleket. Ám azok egyre csak késtek. Feltámadt bennem az ilyenkor szokásos nyomasztó érzés, talán rossz mozgólépcsőn vagy futószalagon vetödtünk erre a félhomályos idegen tájra , talán nem a 4.B-re kellett volna jönnünk?
Kicsit nyugtalanul elkezdtem az ilyenkor szokásos csellengésemet és figyeltem az arcokat, meg a képernyőn megjelenő kiírásokat. Gyorsan rájöttem a hosszú várakozásunk okára, ugyanis egy óra eltolodás volt a marokkói és a spanyol idő közt,
ami meggyözött , hogy jó úton járunk és visszaadta a már-már megingó önbizalmamat!
Másnap aztán, korábban a repülőn meg a várótermekben gondosan áttanulmányozott nevezetességek szép, szabályos sorrendben történő megtekintésével elkezdtük Marrakesh felfedezését és megismerését. Hatalmas városról van ám szó, és a valóban érdekes régi városrész magas kőfallal körbekerítve kb. akkora mint mondjuk Pécs, de viszonylag könnyen bejárható persze nem gyalog. Az öreg város , mint a többi arab város, azzal a számottevő különbséggel, hogy a mohamedán vallás és kultura legszebb emlékei viszonylag jó állapotban megmaradtak. Kivéve az 1593-ban épült El Badi Palotát , ami tényleg csak mutatóban , mint nálunk az Aquincum sejtet valamit az eredeti, leginkább óriási méreteiből.
Mikor átszálltunk Casablancan a Marrakeshbe induló gépre kb egy órát kellett várni papir forma szerint. Az első fél órát nyugodtan eltöltöttük , bár meglepően kevesen üldökéltek az arab? mór ?. gazdag mozaik díszitésű várócsarnokban ahol az egykedvű tranzitutasokat terelik össze. Viszonylag békés és nyugodt volt a hangulat , nem feküdt senki a földön, nem ütögette senki kétségbeesve az automát , hogy kidobja a befizetett Coláját , nem sikoltozott egy életunt csecsemő, szóval vártuk a monitoron megjelenő bíztató jeleket. Ám azok egyre csak késtek. Feltámadt bennem az ilyenkor szokásos nyomasztó érzés, talán rossz mozgólépcsőn vagy futószalagon vetödtünk erre a félhomályos idegen tájra , talán nem a 4.B-re kellett volna jönnünk?Kicsit nyugtalanul elkezdtem az ilyenkor szokásos csellengésemet és figyeltem az arcokat, meg a képernyőn megjelenő kiírásokat. Gyorsan rájöttem a hosszú várakozásunk okára, ugyanis egy óra eltolodás volt a marokkói és a spanyol idő közt,
ami meggyözött , hogy jó úton járunk és visszaadta a már-már megingó önbizalmamat! Rövid repülés és a szokásos útlevél meg vizum tétovaságok után, a neveinket nehezen sillabizáló és még nehezebben boldoguló reptéri, szomorkás, egykedvű hivatalszolga nagykegyesen beengedett az országukba!
Megérkeztünk a mindenüttegyforma, aztsetudomholvagyok hatalmas és barátságtalan várócsarnokba , ahol elvileg a bérelt autót kellett volna átvennem. A pult zárva! Egy telefonszám a bejáraton , de milyen? Este 10 után voltunk és januárban, jó messze a szezontól, így csak mindössze néhány tétova alak csellengett a kietlen, kongo épületben. Volt azonban egy kedves taxisoför, aki nem az autója ügyében tolakodott , hanem látva rémületünket és mit csináljunk? bizonytalanságunkat, a mobilján feltárcsázta a gondolom általa jól ismert pasast.
Meg is jelent kis idő mulva a Sixt dolgozója és mint már annyiszor ezuttal is nekem kellett mea culpasnom, merthogy a foglalás déli egy órára szólt. Viszont nem volt harag, sőt egy szívességet is tett emberünk , mert megengedte , hogy használjam a Wifijét. Ugyanis ott volt a szálloda címe a mobilomon , de az égiek vagyis az égi jelek sehogy sem akarták megmutatni. Ott álltam ugyan már egy autókulccsal, de hová is menjek arról fogalmam sem volt. Aztán a kölcsönzős kisegített, megadta a passwordot megvolt a szálloda, és végre elindulhattam az ismeretlenbe, merthogy a gondosan előkészitett navigációs készülékem, mint ott megtudtam csak Eu-ra szólt, Montenegro ott volt , de Marokko nem.
Mentem az orrom illetve a kocsi orra után a teljesen néptelen, forgalomtalan , de remekül kivilágitott négysávos utakon. Végre ,éppen mikor a mindig nyugodt és kiegyensulyozott Kati kezdte elveszteni a türelmét, 4-5 km-re a városkaputól teljesen véletlenül megtaláltam a szállodánkat, igazán úgy örültem , mint amikor Amundsen kitüzte a Déli Sarkra a norvég zászlót.
A szálloda nagy és terjedelmes volt , hatalmas szobákkal és teljesen arabos dizájnnal, észreveheően nem takarékoskodva a területekkel, a kies és terméketlen tájból nem volt nehéz kiharapni egy nagyobb falatot és csak vízszintesen terjeszkedve még egy emeletet sem kellett felhúzni. Vendég elvétve ,ugyhogy könnyen kaphattuk a legjobb szobát, vagy 40 m2-t.
Másnap aztán, korábban a repülőn meg a várótermekben gondosan áttanulmányozott nevezetességek szép, szabályos sorrendben történő megtekintésével elkezdtük Marrakesh felfedezését és megismerését. Hatalmas városról van ám szó, és a valóban érdekes régi városrész magas kőfallal körbekerítve kb. akkora mint mondjuk Pécs, de viszonylag könnyen bejárható persze nem gyalog. Az öreg város , mint a többi arab város, azzal a számottevő különbséggel, hogy a mohamedán vallás és kultura legszebb emlékei viszonylag jó állapotban megmaradtak. Kivéve az 1593-ban épült El Badi Palotát , ami tényleg csak mutatóban , mint nálunk az Aquincum sejtet valamit az eredeti, leginkább óriási méreteiből.
Nagy meglepetésünkre a területen lévő egyetlen ép fedett épületben André Kertész időszakos kiállítás volt, többnyire a korai még a Monarchia idejében készült katonákat, és különböző élethelyzeteket ábrázoló képekkel.
A 12. századból itt maradt Koutoubia Mosque,a 20. század első évében megépült Bahia Palace, mind-mind érdekes és különleges, nagyvonalú, az elöbbi dísztelen, az utobbi színes gazdag mozaik megjelenésével, ám a Mohamedán Papok kollégiuma igazi élmény volt,kicsiny celláival meghökkentő hasonloságot mutatott bármely másutt látható, más vallású kollégiumokhoz.
A városfalon kivül helyezkedik el az egyik legérdekesebb és a legszebb marrakeshi látnivaló a Jarden Majorelle egy francia festőművész által épített kert, amit halála után Yves Saint Laurent megvásárolt és a cobalt, égszínkék díszitéseivel eredeti állapotában visszaállított.
Igy a látogatók minden szépségében élvezhetik, hol a dzsungelt, hol egy art deco Versaillet idéző soha nem látott növénykülönlegességekkel beültetett kertbirodalmat.
Folyt köv.
Vár a Costa del Sol