Cala Luna Restaurant

Talán egy éve, mikor Fuengirolán tankoltam, az előttem  álló kocsi vezetője felfigyelt magyar beszédünkre. Odajött, majd barátságosan üdvözölt magyarul. Az a néhány perc csak arra volt elég, hogy megörüljünk honfitársunknak, meg arra, hogy névjegyet cserélünk.  Futtában megnéztem: Cala Luna Restaurant, Fuengirola Plaza Picasso 4. állt rajta. A névjegyet „Jó lesz ez még valamikor!”felkiáltással elraktam a kesztyűtartó mélyére. Aztán el is feledkeztem róla. 

Egy nyári kocsi takarításkor azonban újból kezembe került. Mivel hiszem, hogy semmi sem történik véletlenül, úgy döntött a család, „Próbéljuk ki! legközelebb oda menjünk!!”

Már esteledett mikor odaértünk. Barátságos kép fogadott. Az asztalokon gyertyák égtek, lágy fényt adva a helyiségnek. András a tulajdonos széles mosollyal fogadott. Jól esett, hogy közel fél év után is megismert. Felesége Krisztina, akinek bemutatott, szintén magyar. András a vendégeket szolgálja ki, Krisztina a konyhában tevékenykedik.

Körbenéztem. A pult előtti belső asztalnál egy angol házaspár vacsorázott. Kicsit agódtam, az üres asztalok láttán. Átfutott agyamon, ha itt ennyi üres asztal van talán nem is olyan jó ez a hely?

De hát minden roszban van valami jó is, gondoltam. Most szabadon válogathatok az asztalok között. Határozottan odaléptem a számomra legszimpatikusabb asztalhoz. Mielőtt leültem volna, András  megkért, válasszak másik asztalt, mert ez foglalt. Ide nemsokára jön egy  társaság.
No, nem baj, van itt asztal elég - és átmentem a következő asztalhoz. András sajnálozását fejezte ki és rámutatott az asztal közepén diszkréten meghúzódó "foglalt" táblácskára. Jobban körbe nézve, még jó néhány asztalon felfedeztem ezt a táblát.
- Feladom! Mutass nekünk szabad asztalt!

A bejárattal szembeni sarokba vezetett amiről kiderült ez az étterem leghangulatosabb asztala. El is döntöttem magamban:  Legközelebb nem nyomulok ennyire határozottan, hanem bízom a tulajdonos helyismeretében.

A bejelentkezett vendégek érkezéséig volt időnk beszélgetni. Kiderült, vendéglátós idegenforgalmi végzettségükkel már 2005 óta kerestek lehetőséget külföldön. Keresgélés közben arra is futotta erejükből, hogy a szegedi egyetem bölcsész karán diplomát is szerezzenek.
Aztán eljött 2008 a tettek ideje. Magyarországi egzisztenciájuk felszámolásával nekivágtak a világnak. Az első lépés Anglia. Ascot mellett egy pubot üzemeltettek. Nem jött be az Angol környezet. Nem érezték jól magukat.
Krisztina mindig is mediterrán országok után vágyakozott. Kellemesebb időjárás, mediterrán hangulat, ez vonzotta. Adrástól sem állt távol ez a gondolat. Elhatározták, tovább lépnek. 2010-ben egy angol ingatlanközvetítő ajánlására a spanyolországi Fuengirolát nézték ki maguknak. Elutaztak megtekinteni az ajánlatot, meg a környezetet.

- Nem akarok visszamenni! - sóhajtott fel Krisztina, mikor meglátta az azurkék tengert a közeli fantasztikus hegyeket, és azt a nyüzsgést, ami a Costa del Solt jellemzi a nyári hónapokban.

Nem sokat teketóriáztak. Októberben már a frissen átvett étteremben dolgoztak. Ezután jött a fekete leves. No nem az étlapon, hanem a valóságban. Etűnt a nyári nyüzsgés. Az itt élő lakosok vendéglátásával kellett volna a bérleti díjat, a költségeket, és a megélhetésre valót kitermelni. Az itt élő lakosok azonban igen el vannak kényeztetve éttermek terén. Nem tülekedtek, hogy egy újonan nyíló étteremben ők legyenek az első vendégek.  Szinte minden sarkon van néhány vendéglő, és mindegyik valamilyen specialítással várja vendégeit.
Ezek közűl kellett kitűnni valamivel.
Egy étterem vajon mivel tűnhet ki a többi étterem közül?
Ez nem volt kérdés Andrásék számára.  A jó konyhájával!  Ráadásnak ott a figyelmes kiszolgálás, a kellemes környezet. Ez az ami vonzza a vendéget!

Több mint egy év telt el az üzlet bevezetésével, a vendégkör megszerzésével. A kitartás, a szorgos munka, a minőség, végül meghozta gyümölcsét. Ahogy beszélgettünk észre sem vettük, mennyire repül az idő. Egymás után érkeztek a vendégek az előre lefoglalt asztalokhoz. Az étterem megtelt élettel. Nem is maradt üres asztal. Angol, finn, norvég szó tölti be a termet. András sürög-forog, rendeléseket vesz fel, italt hoz, közben mosolyog. Ez nem az a kényszeredett, személyzet számára előírt kötelező mosoly, hanem a belső elégedettség szívből jövő mosolya.

Ezt érzik a vendégek is.  Az ízletes ételek mellett talán ez a másik vonzerő, ami egyre kedvetebbé teszi az éttermet.

Még sok sikeres évet, elégedett vendégeket kívánok Andrásnak, Krisztinának.

P.R