.

Billog helyett chippel jelölt dolgozók



Megvan az első olyan cég az Egyesült Államokban, amely mikrocsipet ültet az alkalmazottak bőre alá. A rizsszem nagyságú eszköz azonosításra szolgál, ezzel lehet majd ajtókat nyitni, fizetni, fénymásolni és belépni a számítógépbe.


Egy wisconsini cég meglepő megoldással állt elő, miután kitalálta, hogy rizsszem méretű mikrocsipeket ültet a dolgozók kezébe.

A Three Square Market ennek a lépésnek köszönhetően az első vállalat lesz az Egyesült Államokban, amely ilyen eszközt használ, noha a technológia alkalmazását már 2004-ben lehetővé tették a törvények. 
 

Úgy gondoljuk, hogy ez a helyes irányvonal egy olyan innovatív világban, ahol például már egyre több az önvezető autó" – mondta Todd Westby, a cég igazgatója.


A vállalat 50 alkalmazottjának fog ingyen beültetni mikrocsipet augusztus 1-jén, sőt a cég vezére és annak családtagjai is kapnak a modern kütyüből. 

A 300 dolláros eszközt egy tűvel szúrják be a hüvelykujj és a mutatóujj közötti területre.

A mikrocsip helyettesíti az alkalmazottak belépőkártyáját, ezzel lehet az ajtókat nyitni, de lehet vele a cég büféjében fizetni, fénymásolni és a számítógépbe is a mikrocsip segítségével lehet majd belépni.

Azoknak sem kell aggódniuk, akik úgy gondolják, hogy a világ így közelebb kerül a Nagy Testvér-féle jövőképhez, ugyanis a technológia teljesen biztonságos (legalábbis ezt mondják) és nem alkalmas arra (egyenlőre), hogy nyomon kövessék vele az embereket – írja a CNBC.

A mikrocsip hullámait, amely rádiófrekvenciás személyazonosítóként (RFID) működik, csak 6 inches (nagyjából 15 centiméteres) távolságból lehet érzékelni. A technológia a mobiltelefonos fizetési rendszer analógiájára épül. 

Todd Westby, a vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az alkalmazottak magánszféráját nem fogja sérteni a mikrocsip használata, és minden adatot titkosítás véd.

Ez a technológia a mindennapok szabványává fog válni, lehetővé téve útlevélként, a közösségi közlekedésben és mindenféle vásárlásban való felhasználását - írja The Verge.

Nem a Three Square Market az egyetlen a világon, amely így használja a chipeket, a svéd BioHax 150 alkalmazottnak ültetett már be ilyen eszközt,  de más európai vállalatok is éltek már ezzel a lehetőséggel.

Arra egyelőre nincs válasz, hogy mi történik, ha egy alkalmazott felmond, vagy éppen kirúgják. Leszerelésekor kioperálják és visszaveszik tőle a csipet, vagy csak törlik róla az adatokat, de a munkavállalónál marad élete végéig. 

Idáig az Origo.hu cikke, amit érdemes egy kicsit tovább gondolni. A technológia sok mindenre alkakalmas és amire alkalmas, az előbb-utóbb meg is fog valósulni. csak néhány a lehetőségek közül:

  • Népesség nyilvántartása
  • Emberek tartózkodési helyének ellenőrzése
  • Az összes személyes adat tárolása (bankszámlától kezdve az adószámig)
  • A chippekkel ellátott emberek folyamatos megfigyelése
Innen kezdve már csak az a kérdés, mely szerveknek lesz joga leolvasni a chippen tárolt adatokat és mindezt mire fogják használni?
 

A billog egy olyan eszköz, amellyel a tulajdonosok jelölték meg állataikaz, vagy rabszolgáikat.  Ilyenkor  izzó vassal égetták bárükbe hova tartozásuk jelét, ami lehetett címer, vagy egy szám is.  Ezáltal bárhová került a jószág, vagy a rabszolga, mindég tudni lehetett ki a tulajdonosa. A náci koncentrációs táborokban az azonosítást a karra tetovált számokkkal oldották meg.


Texasban igy jelölik a marhákat

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol