Bali

   Kalandozásunkat nagymértékben megkönnyítette egy jólszerkeztett útikönyv, amiből mindent kiolvashattunk és megtudhattunk, ami érdekes és érdemes látnivaló lehetett. Az ubudi éjszakázás után könyvvel az egyik, telefonos térképpel a másik kezünkben elindultunk északnak a híres 1926-ban kitörő vulkánikus Gunung Batur hegy és környékének felfedezésére.

   Penelokan nevének megválasztása /kilátópont/ teljesen érthető és indokolt volt, mert bárhogy is felkészültünk a csodás látványra, ami aztán nemhogy igazolta előzetes várakozásunkat, hanem egészen lélegzetelállító, felejthetetlen szépségűnek bizonyult. Az idő épp ezidő tájt nem kedvezett a táj zavartalan élvezéséhez, lévén, hogy kissé borús és felhős Nap nélküli szürke volt az ég. Mindazonáltal a 700 méteren lévő magaslatról letekinteni az alattunk elterülő tóra, melyet hatalmas hegyek ölelnek körbe, gyönyörűséges és ámulatba ejtő volt. 
 

   Néhány kilométerre az úton felfelé haladva várt azonban még, kis túlzással a csodák csodája, egy újabb templom együttes, melyhez mikor megérkeztünk csalódottan vettük tudomásul , hogy épp néhány perce fejeződött be az Istentisztelet.
 

Az imádkozás terén álltak már a kukák és serényen gyűjtötték beléjük az elhasznált virágokat, gyertyamaradékokat és sepregették fel a kövezetet.

Persze a sortom itt is rövidnek bizonyult, béreltem egy szoknyát és egy vezetőt, mert igencsak ajánlott volt, tekintettel a Bali második legnagyobb templomegyüttesének  megismerése, enélkül az igazán szegény, valójában koldus idegenvezetőnő nélkül nehéz lett volna. A négy, ötszáz éve épült templomot eredetileg a tó partjára helyezték el, gondolom szintén legalább olyan festői tájban, mint itt fenn a magaslaton, ám az 1926-os vulkánkitörés teljesen elpusztította és betemette a láva, így félvén az esetleges kitöréstől, eredeti állapotában rekonstruálták és itt fenn a hegyen újra építették. Meg kell mondanom, semmi nem utalt arra , hogy mindössze csak száz éves az épület, mert az egész olyan gyönyörű és ódon, antik hangulatot áraszt, ami teljesen lenyűgözi és magával ragadja az embert. A  kilátás innen is fenséges volt, száz méterrel magasabban voltunk, mint a kilátópont.

   Tervbe vettünk még egy templomegyüttes meglátogatását , mely Bali legmagasabban lévő és nagy dirrel-durral beharangozott temploma volt. Szépen, rendesen beütöttem a GPS-be, szépen, rendesen megyek ahogy ö mondja, de mikor harmadszor is ugyan arra a járhatatlan sikátor földútra terel, gyanút fogok és mivel nem akarok tovább tévelyegni, ráhajtok a főútra és az orrom után menve felérek a Pura Puncak Panulisanhoz.
 

   Már a világvége hangulat is észre téríthetett volna , de nem fordultam azonnal vissza, hanem vettem egy /Katit a 99 lépcső riasztotta vissza/ jegyet a lerobbant Ticket feliratú kertiszerszám szerű kamra körül tanyázó nagycsaládos nincstelenek közül előkerülő embertől. Turistának vagy bármiféle idegennek nyomát sem lehetett látni,  csak a helyi mérhetetlen szegények üldögéltek így-úgy az útszélen.

   Én vettem egy nagy levegőt, nekikezdtem a végeláthatatlan lépcsősornak, hogy egy újabb " Fennkölt Templomban" megnézzem a 10.-14. századi királyok és királynők szobrait, amit az útikönyvünk melegen ajánlott. Meleg az volt, főleg mire megmásztam az egy híján száz lépcsőt, de az ígért szobroknak nyoma sem volt, csak a szokásos kihalt pavilonok és kisebb templomok szomorkodtak odafent, mint ahogy én is.

  Lehetett volna még más látnivaló lent a tóparton, ahol vészesen forró víz tör elő, lávamezők, meg kis halászfaluk, de megijesztett a tudat, hogy a változatlanul nem működő GPS nélkül, hogyan jutok egyik helyről a másikra, arról a várható problémáról már nem is beszélve, hogy a szállodánk is legalább 60 km-re volt. Sokszor nem csak a szemünkre , de szerencsénkre is kellett hagyatkoznunk, hogy az út jelzőtábláit meglássuk és kövessük a feliratokat  Nagy türelemre és nyugalomra volt szükségem , hogy minden komolyabb baj nélkül sikerült lejutnunk először Denpasarba, aztán a szállodánkhoz.
 

    Mivel a kocsit visszaadtuk, bár tudtuk , hogy lett volna még hova mennünk és megnéznünk, de a stupák , meg buddhák eddigi sokasága éppen elégnek bizonyult, elhatároztuk, hogy az utolsó két napot láblógatással, napozással és fürdéssel töltjük el.