.

Az iraki megszállás hatalmas hiba volt



A CIA egyik vezető beosztású elemzője, John Nixon többször is kihallgatta Szaddám Husszeint. Ezek után figyelmeztette George W. Busht arról, hogy rossz úton jár, de az akkori amerikai elnök szándékosan nem akarta meghallani azokat a véleményeket, amelyek ellentétesek voltak a meggyőződésével - írja az Independent.


Nixon szerint az amerikaiak teljesen félreismerték Szaddámot, emiatt rosszul ítélték meg a teljes iraki helyzetet. Ami viszont még nagyobb tévedés volt: Irak sosem akart tömegpusztító vegyi fegyvert bevetni az ellenségeivel szemben.
 


„Sosem gondoltunk a tömegpusztító fegyverek használatára, nem is tárgyaltunk erről. Vegyi fegyvert használni emberek ellen? Ki vetne be ilyet, ha ellene nem használták?”- kérdezte egyik kihallgatásán az iraki diktátor, akit 2006-ban végeztek ki.


Ez azonban nem egyezett Bush céljaival: ha nem létezik az iraki tömegpusztító fegyver és fenyegetettség, akkor az invázió okafogyottá válhatott volna. Ezért ki kellett tartani az eredeti álláspont mellett.


Az iraki háborúban a hatalmas amerikai légi fölény elsöpörte Szaddam seregét


Szaddám arra is figyelmeztette az amerikaiakat, hogy még ha könnyen le is rohanják Irakot, nem lesz könnyű kormányozni az országot. Szerinte mivel az amerikaiak nem ismerik az irakiak nyelvét, gondolkodásmódját, történelmét és még az időjárásukat sem, nem fogják megérteni a lakosokat – anélkül pedig bukásra vannak ítélve.

Igaza lett. Irak egyike a bukott államoknak, közel 200 ezer ember halt meg az inváziót követő konfliktusban, és olyan terrorszervezetek vetették meg a lábukat az országban, mint az Iszlám Állam. 13 évvel az iraki megszállás után még mindig 5000 amerikai katona van az országban – és még mindig a modernkori Amerikai Egyesült Államok egyik legrosszabb döntésének tartják a háborút. - írja a Faktor


 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china