Jelenlegi hely
.
Az emberiség megmentője lehet a mestreséges hús
Föld népessége 1950 óta megháromszorozódott, a hústermelés hétszeresére nőtt: az emberiség nagy része, ha teheti, fogyaszt húst.
Vajon mennyi takarmány és víz kell ennyi hús termeléséhez?
A hústetermelés jelenlegi formája a Föld természetes energiaforrásainak elpocsékolása
Az erőforrások és a földterületek végességét figyelembe véve jól látható, hogy a hagyományos hústermelés nem fenntartható folyamat. A Journal of Food Science and Technology című szakfolyóirat egyik 2011-es tanulmánya szerint az emberiség a szárazföldek egyharmadán folytat állattenyésztést, a mezőgazdasági művelésre alkalmas területeknek több mint a felén termeszt takarmánynövényeket és legeltet állatokat, a felhasznált ivóvíz 70 százalékát pedig élelmiszer – nagyrészt hús – előállítására fordítja.Ezen adatok ismeretáben nem csoda, ha egyre nagyobb igány mutatkozik a hús pótlására. Az emberek nem fognak vezényszóra áttérni a vegetáriánus étrendre, pedig az hosszú időre megoldaná a szaborodó emberiség élelmezési gondjait, így valami mást kellett kitalálni.
A mesterséges hús ötlete Willem van Eelen holland kutató nevéhez kötik, aki még a második világháború idején, egy japán hadifogolytáborban szerzett élményeinek köszönhetően életre szóló érdeklődése keletkezett az élelmiszerek és a tápanyagok iránt.
Szabadulása után megszállottan keresni kezdte az élő állat levágása nélküli húselőállítás lehetőségét és ezzel kapcsolatban számos kisérletet végzett és több szabadalmat jegyzett.
Az ezredfordulóra sikerült előállítania az első ehető mesterséges húst az arnyhal őssejtjeiből. Amerikában a NASA is erdeklődik a technológia iránt, mivel az űrhajósoknak és a létrehozandó kolóniákon élőknek ezzel jelentősen javulnának az táplálkozási lehetőségeik.
Uma Valeti, és Nicholas Genovese őssejtkutató 2015-ben megalapította a Memphis Meats nevű céget, amely a mesterséges hús nagyüzemi előűllítását tűzte ki célul.
Ahogy a többi más, korábbi években felbukkant startupok, ők is azt a célt tűzték ki, hogy csökkentsék a hústenyésztéssel járó, környezetre rótt terhet. Terveik szerint már 5-6 éven belül piacra dobják első készítményeiket.
A startup általában az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, melyet többnyire termék- vagy üzleti modell innováció jellemez. Ezek a cégek a nemzetközi piacokon való jelenlétet tűzték ki célul, tehát nem kizárólag a helyi piacra koncentrálnak
Van persze konkurencia is. Mark Post, aki 2013-ban egy őssejt-burgerrel lepte meg a világot, tavaly a Mosa Meat nevű vállalat élén szintén bejelentette: négy vagy öt év múlva kapható lesz az általa laboratóriumban előállított marhahús.
A technológia egyenlőre nagyon drága. A szkeptikusok pont ezt hozzák fel ellenérvként, hogy a tömegek számára nem lesz megfizethető. Reménykedjünk abban, hogy az elkövetkező években megtalálják a módját a tömeggyártásnak, és az olcsó előállításnak, ami előfeltétele a mesterséges hús elterjedésének.
<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/Ue5G7AgmRwA" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>