.

Angliában régészek tárják fel egy római amfiteátrum romjait



Hatalmas amfiteátrum maradványaira bukkantak


Egy római kori amfiteátrum feltárásán dolgoznak a régészek a kelet-angliai Richboroughnál – írja a The Guardianre hivatkozva az MTI. A szakemberek szerint az egész Római Birodalom területén mintegy húsz hasonló építmény lehetett.

Az amfiteátrumban közel 2 ezer éve akár 50 ezer ember is szórakozhatott a gladiátorviadalokon, vadászatokon, nyilvános kivégzéseken és más rendezvényeken.

A térségben feküdt az egyik legfontosabb római kori település a Brit-szigeteken. Richboroughban, amelyet akkor Rutupiae-nek neveztek, szállt partra Claudius császár 40 ezer fős megszálló erőinek egy része időszámítás szerint 43-ban. A kikötő körül egy forgalmas város épült fel, amely egészen a római uralom végéig, 410-ig virágzott.

A koronavírus-járvány miatt tavaly el kellett halasztani a feltárások megkezdését, idén ősszel viszont elindult a munka. „Tudtuk, hogy van itt egy amfiteátrum, mert 1849-ben végeztek részleges feltárást. Volt elképzelésünk róla, de többet akartunk megtudni” – mondta Paul Pattison, az English Heritage munkatársa.

SEANSHOT / GETTY IMAGES

Az amfiteátrum maradványai egy alacsony, de kiemelkedő hegyen vannak, közel az egykori római kori településhez. Külső falai legalább 6 méter vastagok voltak, tőzegtéglából készültek, az aréna belső falait pedig helyileg bányászott mészkőtéglákból emelték. Pattison szerint a fal belső részét bevakolták, az aréna falain pedig festékmaradványokat is találtak.

A Nagy-Britanniában feltárt 15 vagy 16 amfiteátrum egyikét sem építették ilyen gondosan, a felfedezés kivételes. Pattison úgy véli, az egész Római Birodalom területén 19 vagy 20 hasonló komplexum lehetett.

A régészek feltártak egy kis termet ajtónyílással, ahol a vadállatokat tarthatták, mielőtt kiengedték őket az arénába. Találtak állati csontokat, érméket, ékszereket és edénytöredékeket, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy a várost polgárok lakták a római kor idején.


Forrás: 24.hu
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china