.

Amit érdemes tudni a Húsvét időpontjáról



A keszténység két legfontosabb ünnepe a Karácsony és a húsvét. Míg a karácsony Jézus születését addig a húsvét, Jézus feltámadását ünnepli. Ez a feltámadás adott hitelességet Jézus tanításainak, ennek hírére kezdett rohamosan terjedni a kersztény vallás.
 
A  kereszthalál és a feltámadás időpontját mindég szerették volna pontosan meghatározni. A korabeli forrásokból tudható, hogy Jézus kereszthalálának ideje a zsidó naptár szerinti Niszán hó 14. napjára esett, feltámadása pedig harmadnapon, vasárnap történt. Mivel a zsidó naptár hónapjai újholdtól újholdig tartanak, a számításban így kapott szerepet a Hold járása. Niszán hava pedig a tavasz első hónapja, így a tavaszi napéjegyenlőség is jelentőséggel bír a húsvét időpontjának számítása során. Egyébként az ünnep pontos dátumának tekintetében még a keleti és nyugati egyházak sem jutottak évszázadokig közös nevezőre.

Ilyen fontos kérdésben nem tarthatták bizonytalanságban a hívőket, ezért a 325-ös niceai zsinaton a vallási vezetők egyezségre jutottak, majd elrendelték: a Húsvétot minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap kell ünnepelni. Amennyiben a holdtölte vasárnapra esik, úgy a következő vasárnapra csúszik át az ünnep. Tehát 1693 éve a Hold határozza meg a Húsvét időpontját.
 

Ez meghatározás feladta a leckét a korabeli csillagászoknak. Hosszú időt vett igénybe mígl kiszámolták a Hold az évi fázisait, és az  ehhez köthető mozgó ünnepeket.

  • Hamvazószerda: a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap - a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdete.
  • Mennybemenetel, más néven áldozócsütörtök: a húsvét utáni negyvenedik nap - az ünnepet általában a következő vasárnap tartják.
  • Pünkösd: a Szentlélek eljövetelét a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn ünnepeljük.
  • Úrnapja: a pünkösd utáni tizedik napra - csütörtökre - esik. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét”, az oltáriszentséget ünnepli az egyház, körmenet kötődik hozzá.
  • Advent: a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tart. Krisztus eljövetelét ünnepeljük, egyben az egyházi év kezdetét is jelenti.

Legkorábban március 22-én, legkésőbb pedig április 25-én ünnepelhetjük a húsvétot. E kettő között 35 különböző napra eshet Jézus feltámadásának emléknapja. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mind a legkorábbi, mind a legkésőbbi időpont nagyon ritkán fordul elő. A korai időpontra például 1818 óta nem volt példa, arra pedig, hogy legközelebb március 22-ére essen húsvétvasárnap, egészen 2285-ig várni kell. Tehát a két legszélső naptári határ nagyon ritkán fordul elő, leggyakrabban április 19-ére esik húsvétvasárnap.

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china