Ami fontos nem tanítják, amire meg nincs szükség azt bemagoltatják az iskolában

Sok a probléma az iskolai tananyagok tartalmával és mennyiségével. Ami fontos, az nincs a tananyagban, a mindenhol fellehető lexikális tudás tanítása pedig csak idő és energia fecsérlés. Ezen hibák orvoslása a pillanatnyi teljesítményre kihegyezett oktatási rendszerben nem várhatók, hiába jelzik a szakemberek a problémákat.

Az alpvető problémákra Vekerdy Tamás pszichológus is felhíja a figyelmet

Az első számú probléma, hogy az iskolát kezdő kisdiákokat olyan feladatok elé állítják, amelyekre még sem testileg, sem lelkileg nem értek meg .

Évekkel ezelőtt a kéz funkcionális anatómiájával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy a kisgyerek kézfeje nincs kész a háromujjas ceruzafogásra. Ennek ellenére az elsősök kezébe tűhegyes HB-s ceruzát adunk, előírjuk hogyan fogja a ceruzát és ezzel kell beraknia a kis kampóit a vonalas füzetek pici sorközeibe és közben arra is vigyázzanak, hogy meg ne nőjön az a kampó a sor vége felé! 
Egy friss magyar vizsgálat szerint a hatodik életévét betöltött gyerekek 93 százalékának, a hétévesek 83 százalékának nincs készen erre a keze.
Ez a korosztály lelkileg és szellemileg sincs felkészülve arra, hogy játék helyett az iskolapadban üljön csendben és fegyelmezetten, miközben folyamatosan alávesse magát a tanár utasításainak. Ki kell mondani, a hat éves gyerekek nagy része nem iskolaérett.

A későbbiekben, a felsőbb osztályokban és a gimnáziumokban, a tanterv rengeteg felesleges dologgal terheli a tanulókat. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens tanuló is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát teljesen feleslegesen tanultak meg! Ez rengeteg elpocsékolt idő, energia, vizsga stressz és fusztráció.
Ha valaki ezzel nem értene egyet, gyorsan ellenőrizze magán:  meg tudja e mondani – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?  Pedig ez minden gimnáziumban tananyag.

Az iskola olyan lexikális tudás bebiflázását követeli meg, amire az élteben semmi szükség. Amire szükség van, az a lexikonokban, vagy akár az interneten bármikor elérhető. A középiskolások a szakirányú tudást az eljövendő munkahelyen, szaktanfolyamokon, vagy a szakirányú egyetemen lfogják megszerezni. Tehát alapvetően hibás a középiskolás tananyagok "mindent meg kell tanítani" koncepciója.
 

A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt értik meg az elolvasott szöveget, míg a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasás tanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem, biológia, de más órán is gyakoroltatják a tanárok az olvasást, ha kell. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása.

Vagyis ki lehet jelenteni, Magyarországon, de sok más országban is, az  iskola nem az életre készít fel, hanem felesleges információhalmazzal tömi tele a diákok agyát. Ami fontos lenne és ami minden ember életét meghatározza, arról pedig nem esik szó.

Ha kicsit magunkba tekintünk és megnézzük mi az ami meghatározza életünket, sikereinket, kudacainkat, mi cselekedeteink mozgató rugója, észre kell vennünk, életünket az érzelmeink vezérlik, amiról egy árva szó sincs a tananyagban. Pedig ezek kezelése és feldolgozása életminőségünk legfontosabb meghatározója.
 

A világ eseményeit elemezve, minden jelentős és jelentéktelen dolog mögött felfedezhetjük az érzelmeket. A háborúkat a hatalomvágy motiválja, a mostanában elterjedt merényleteket a más értékeket valló társadalom elleni gyűlölet.  Az érzelmek felismeréséhez nem kell ilyen messzire menni.
Mindennapjaink cselekedeteit is érzelmeink inspirálják.  A szeretet, a harag, a szomorúság, a vidámság, a szégyen a büszkeség, az érzéseket még hosszan lehetne sorolni, mind hozzájárulnak közérzetünkhöz,  tevékenységünk sikeréhez, vagy kudarcához.

Az érzelmek kezelése nem egyszerű feladat, pont ezért kellene nagy hangsúlyt fektetni ennek oktatására. Ha valaki ura érzelmeinek, felismeri és fel tudja dolgozni a negatív érzéseit, az sikeres életútra számíthat, de ha hagyja magát a negatív érzések által vezetni, az rengeteg hibás döntéshez vezet.

Itt jelenik meg a szülő felelőssége. Ha az iskolában nem esik szó az érzelmekről és ezek hatásáról, legalább hívja fel gyermeke figyelmét ezeknek a szőnyeg alá söpört érzelmeknek a fontosságára.

 

Ezt megfelelő szakemberek segítságável az iskolákban kellene tanítani, mert ez az egyik,vagy talán a legfontosabb titka a kiegyensúlyozott életnek.