.

Amerika után Angliában kedvelik a legtöbben a Star Wars-t



Amerika után Angliában szerezte a legtöbb bevételt "Az ébredő Erő".



Ugyan Angliában forgatták az új Csillagok háborúja-epizód, a Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: Force Awakens) című filmet J.J. Abrams rendezésében, azonban valószínűleg nem ennek köszönhető a film döbbenetes népszerűsége az Egyesült Királyságban. Korábban azt szokhattuk meg, hogy Amerika után a legtöbb bevétel egy film esetében Kínában szokott képződni (sőt, van, hogy az ázsiai ország túl is szárnyalja az USA-t), azonban az új Star Warst egyrészt még be sem mutatták ott, másrészt az országban közel sincs (még) akkora kultusza a franchise-nak.

Miközben Amerikában nemsokára 700 millió dolláros bevételt ér el a hetedik Csillagok háborúja-mozifilm, az angol bevételek már 133,5 millió dollárnál tartanak, illetve tartottak szombat reggel. A harmadik legtöbb bevétel Németországban képződött, bár az ottani lemaradás elég jelentős a második helyezetthez képest, hiszen 73,9 milliónál tart a film. A képzeletbeli dobogóra még Franciaország fért fel 61,4 millió dollárral, majd lemaradva következik Ausztrália (47,1 millió dollár), Japán (46,1 millió dollár), Spanyolország (24,7 millió dollár) és Olaszország (23,3 millió dollár). Érdekesség, hogy olyan nagyágyúk, mint Korea, Mexikó vagy Oroszország most nincsenek az élbolyban.

Jelenet a filmből

sg.hu

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol