77 éve tört meg a Japán Császári Haditengerészet ereje

2021, június 20 - 18:52 | Costa del Sol m...

A döntő ütközetre a japánok minden előnye elveszett, „pulykavadászat” lett belőle az amerikaiak számára

„Apám! Ez olyan, mint egy otthoni pulykavadászat!” Egy amerkai pilóta így jellemezte a japán és amerikai pilóták között 1944. június 19-20-án lezajlott ütközetet a filippínó-tengeri csatában. Az összecsapás kimenetele nemcsak a pulyka szerepére kárhoztatott japán pilótákra volt katasztrofális hatással, hanem az egész Japán Császári Haditengerészetre is.

Amerikai tengerészek a USS Birmingham cirkáló fedélzetéről szemlélik a légi harcot

1944 júniusára az amerikaiak ellenőrzésük alá vonták a Csendes-óceáni térség középső részét és a japán fővárostól, Tokiótól valamivel több mint 2400 kilométerre fekvő, a japán belső védelmi gyűrűhöz tartozó Mariana-szigetek (Saipan, Guam, Tinian) elfoglalását tűzték ki célul.

Amikor az amerikai alakulatok partra szálltak Saipanon, a Japán Császári Haditengerészet admirálisa, Tojoda Szoemu úgy vélte, hogy megérett az idő egy régóta várt, mindent eldöntő küzdelemre az amerikai haditengerészettel.

A japánok által csak „döntő csapásnak” (Kantai Kesszen) hívott összecsapás kikényszerítésére azonban egy kissé későn került sor, Hirohito császár katonáinak győzelmi esélyei ugyanis a csata kezdeteitől fogva kétségesek voltak. A japán haditengerészetnél szolgáló tapasztalt pilóták száma 1944 nyarára jelentősen megcsappant a korábban vívott Korall-tengeri, a Midway- és a Salamon-szigeteki tengeri ütközetekben, így az 1944. júniusi csatába a japánok zömmel tapasztalatlan pilótákkal vágtak bele.

A veszteségekkel párhuzamosan a japánok repülők és a hajók terén birtokolt technikai fölénye már 1942 végére odalett, ráadásul az amerikai gyárakban több hajót és repülőgépet állítottak össze. A japán katonai fölény 1944 nyarára már csak távoli vágyálom volt.

Alexander Vraciu hadnagy, az amerikai haditengerészet vadászpilótája a USS Lexington repülőgép-hordozó fedélzetén ujjaival mutatja, hány japán repülőt lőtt le aznap, 1944. június 19.

A filippínó-tengeri csatában a japánok három repülőgép-hordozó anyahajójukat vesztették el. Kettőt amerikai tengeralattjárók torpedóztak meg, eggyel pedig az amerikai repülőgépek végeztek. A japán repülők nagyobb része – tapasztalt pilóták híján – az amerikai Ötödik Flotta hajóinak közelébe sem tudott jutni, mert vagy az amerikai harci repülők lőtték le őket, vagy az amerikai hajók légvédelmi tüzében enyésztek el.

A csatában a japánok több mint 600 repülőt vesztettek, míg az amerikaiak csupán 123-at, ennek is nagyobb részét, mintegy 80-at úgy, hogy a csatából éjszaka visszaérkező repülőgépekből kifogyott az üzemanyag, így a pilótáknak a nyílt vízre kellett letenniük harci madaraikat.

Bár az amerikaiak nem üldözték a visszavonuló japán hajókat, így elszalasztották az esélyt a teljes japán flotta szétzúzására, a Japán Császári Haditengerészet anyahajókra támaszkodó légierejének ütőképessége megroppant és nem is állt helyre a háború végéig.

A filippínó-tengeri csatában részt vevő japán flottakötelék a következő egységekből állt: 3 gyors repülőgép-hordozó (Taihō, Shōkaku, Zuikaku), 2 óceánjárókból átépített, lassúbb repülőgép-hordozó (Junyō, Hiyō), 4 könnyű repülőgép-hordozó (Ryūhō, Chitose, Chiyoda, Zuihō), öt csatahajó (Yamato, Musashi, Kongō, Haruna, Nagato) közülük a Yamato osztály egységei az akkori világ legnagyobb méretű hadihajói voltak, tizenhárom nehézcirkáló, hat könnyűcirkáló, 27 romboló, 6 tartályhajó, 24 tengeralattjáró.

Yamato osztályú csatahajó