.

2020-ig több ezer elektromos töltőállomás épül Európában



Az elektromos autók terjedésének egyik nagy akadálya, hogy hatótávolságuk kicsi, a töltőállomások száma pedig csekély.


Ezen most több európai és amerikai autógyár együtt akar segíteni, közös töltőhálózat kiépítésével. A tankolási időt pedig pár percre szorítanák le nagy teljesítményű készülékekkel.


Tesla töltőállomás

Az elektromos autók elterjedését a magas áron kívül az is gátolja, hogy nem túl messze lehet egy töltéssel eljutni, kevés a töltőállomás és sokáig tart a töltés. Európai autógyárak egy csoportja most szövetséget készül kötni a töltés forradalmasítására.

A német közszolgálati Tagesschau.de tudósítása szerint a német Daimler, a BMW, a Volkswagen gyárak (az Audi és Porsche leányvállalatokkal), valamint az amerikai Ford szándéknyilatkozatot írtak alá egy közös vállalkozásról. Az első ütemben 2017-ben Európa legfontosabb közlekedési útvonalai mentén 400 elektromos töltőállomást állítanának fel. Majd 2020-ig több ezer töltőállomáshoz férhetnek hozzá a fogyasztók.

A öltőállomásokat az autópályákon és a legfontosabb összekötő utak mellett építenék fel, hogy az akkumulátorokkal működő elektromos autók sokkal nagyobb távolságokra is eljussanak. A kezdeményezés párhuzamos azzal, hogy Alexander Dobrindt német közlekedési miniszter 400 gyorstöltő állomás felszerelését tervezi autópálya-pihenőhelyeken. A német szövetségi állam 2020-ig 300 millió eurót szán a töltőhálózat javítására.


A megvalósult jövő

Az autógyárak ezzel a Tesla példáját követik, amely Európában már mintegy 744 töltőállomást üzemeltet mintegy 4700 férőhellyel, és eddig ingyen adta ügyfeleinek az áramot. (Ez jövőre az új ügyfelek számára megváltozik.) A német gyárak szövetsége nem tervezi az ingyenes tankolás bevezetését, az árakról azonban még nem tudtak nyilatkozni.

Az új töltőállomásokon a CSS-rendszerű csatlakozókat használják majd, 3500 kilowatt teljesítménnyel, és percek alatt 80 százalékra lehet majd feltölteni az akkumulátorokat – írják. Az otthoni töltés ezzel szemben 7-8 órán keresztül tart.

A német állam által néhány hónapja bevezetett 4000 eurós autónkénti támogatásra október végéig 5800 kérelem érkezett be – írják. A támogatás ellenére az elektromos autók terjedése lassan halad.

A német autóipart a dízelbotrány is felrázta, és egyre nagyobb hatótávolságú elektromos autókkal áll elő – írta a hír kapcsán a Süddeutsche Zeitung. Emlékeztetnek arra, hogy a Tesla állomásai csak 120 kilowatt teljesítménnyel töltenek, és fél óra alatt töltik meg 270 kilométeres távolságra elegendő energiával az akkumulátorokat.

A megbízható, ultragyors töltőállomás-hálózat fontos ahhoz, hogy az ügyfelek elfogadják és így az elektromos autó széles körben elterjedhessen – írják.


privatbankar

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol

 


 

 
 

 

cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china cheap nba jerseys from china wholesale nba jerseys from china discount nba jerseys from china