.

200 millió éve egy más világ létezett a Földön



Egy eddig ismeretlen repulő őshüllő csontjait kerültek napvilágra Utahban


Az előembernek még a nyomát sem találták meg 1 millió évnél korábban, a homo sapiens, a mai ember kifejlődése is csak néhány százezer éve történt, a földi élővilág viszont összehasonlíthatatlanul régebbi, többszáz millió éves. A dinoszauruszok korában a Föld növényzete, hőmérséklete és a rajta élő állatok egy másik világot képviseltek. A most feltárt dinoszaurusz maradvány korát 210 millió évre becsülik, amikor a Föld számunkra idegen, egzotikus arcát mutatta.

 

A késő triászkor legnagyobb repülő őshüllője lehetett az a teremtmény, amelynek megkövesedett maradványait egy Utah állambeli lelőhelyen fedezték fel paleontológusok.

 

Petrosaurus
 
A szárnyas gyíkok (pterosaurusok) közé tartozó lény éles fogaival és nagy fejével lesújtva ragadta meg krokodilhoz hasonló áldozatait a mintegy 210 millió évvel ezelőtti sivatagi környezetben. Alsó állkapcsának mindkét oldalán két agyar és 28-28 fog sorakozott.

A szakemberek szerint ez az első ismert triászkori pterosauruskövület, amelyet Észak-Amerikában találtak, és azért is jelentős, mert pótolhatja a hiányzó láncszemet a korai, kisebb pterosaurusok és a későbbi, nagyobb példányoktól származó fosszíliák sorában.

Az egyelőre név nélküli pterosaurust egy egyetemista fedezte fel tavaly, a lelőhely egy 136 kilogrammos homokkőtömbjének a vizsgálatakor. Az állat koponyája és szárnycsontjai kiváló állapotban maradtak fenn, ami ritkaság eme őslények esetében.

A utahi Brigham Young Egyetem paleontológusaként dolgozó Brooks Britt a Gerincespaleontológiai Társaság dallasi konferenciáján ismertette az előzetes eredményeket, amelyeket várhatóan jövőre publikálnak egy tudományos folyóiratban.
 
Illusztráció - Tropeognathus Mesembrinus pterosaurus (Fotó: AFP)
Illusztráció - Tropeognathus Mesembrinus pterosaurus (Fotó: AFP)
 
A Utah és Colorado határán működő Nemzeti Dinoszaurusz Múzeum szomszédságában hat évvel ezelőtt feltárt lelőhelyen nyolc különböző, feltehetőleg nagyrészt eddig ismeretlen állat maradványait azonosították a szakemberek.

A leletek közt van egy furcsa külsejű hüllő, amelynek feje madáréhoz, lába vakondéhoz hasonlít, a farka végén karom található, továbbá számos apró, krokodilszerű lény, hátán páncéllal, valamint két különféle húsevő dinoszaurusz.
A szakemberek szerint a feltárt fosszíliák egészen ritka bepillantást engednek a triászkori Észak-Amerika nyugati részének sivatagi életébe.
 
MTI.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol